Irodalmi Szemle, 1993

1993/7-8 - DUBA GYULA: Pádi Tibor tévedése

Pádi Libor tévedése

harsogó öröme, csak a puszta létért való komor küzdelem az övék, és a végtelen hiábavalóság, amit rekedt hangon, egész életükben hirdetnek. A költő apró gyerekként dermedt mezőkön tör magának utat a falusi iskola felé. Derékig jár a hóban, csak a farkasok ne jöjjenek! Első olvas mányai Gálnak is ismerős szövegek, régi kalendáriumok, szlovák nyelvű ima könyvek és prédikáció-gyűjtemények, megbámult újságok és néhány tépett, füzetes regény. De mindenekelőtt a Biblia, ám az is protestáns, melyet egykoron az idők mélyén Károlyi Gáspár magyarított, és amely pompás archaikus nyelvezetével és látomásos képekkel tarkított, rendkí vüli történeteivel valószínűleg Pádi Libor költői indíttatásának komoly tényezője lett. A majori magány alkalmas közeg arra, hogy az emberfia önmagába merüljön, és korán szembe találja magát az élet számos, megválaszolatlan kérdésével Megválaszolhatatlanságuk azután rákényszeríti, hogy higgyen Istenben. Pádi is hitt Istenben, gyakran imádkozott, és lélekben bűnbánatot tartott, áldozott is alkalomszerűen. Ám szüntelenül érezte, hogy mindez nem elégíti ki tökéletesen, nem elég ahhoz, hogy a benne élő és egyre szaporodó kételyekre, a mindegyre burjánzó, megválaszolhatatlan és kínzó kérdésekre választ kapjon. Ránehezedett az egyedüllét, szorongás marcangolta. Nem érti őt senki! Pedig hogy szeret beszélni élvezetesen társalogni mindenkivel szóba áll szenvedélyesen vitatkozik, igazát bizonygatja. Ellenkezésével és vitáival azonban csak azt éri el, hogy kamaszkorára mihaszna fecsegőnek és szószátyár kép zelgónek tartják, mondván, folyton a világ nagy kérdéseit feszegeti, s közben a legegyszerűbb és legkézenfekvőbb dolgokhoz sem ért. A pa rasztok, a oéresek és a majori proletárok nem értékelik, hogy a világ egészét és az élet lényegét kutatja, s hogy a lét ellentmondásos komplexumát akarja megérinteni!

— A végső kérdésfeltevése és megválaszolása érdekében oly elszántan küzdöttem annyira őrlődtem és szenvedtem közben, hogy már-már papi pályára léptem Az emberek nem értenek, a nők nem érdekelnek, talán majd Isten...! így gondolkodtam — mesélte Pádi Libor azonban valami makacs erő ez ellen is tiltakozott bennem De akkor még nem tudtam mi az az erő, vagyis mily hatalom állít szembe a papi hivatással! Ősz töneim tiltakoztak ellene, hogy feltétel nélkül alárendeljem magam egy láthatatlan és megfoghatatlan személynek, vakon higgyek benne, és teljes akaratommal minden tettemmel őt szolgáljam! Lelki válságba kerültem minden összezavarodott bennem s az emberek azt hitték rólam, hogy ütődött vagy félnótás vagyok. Röpködtem a valóság fölött, mint a varjak a téli világban a vénasszonyok már azt locsogták rólam hogy éppen olyan fekete kísértet vagyok, mint a fekete madarak! Pedig akkor már a polgári iskolába jártam Jó bizonyítványokat vittem haza, a leckéket megtanultam Amikor azonban mindennapi dolgokról kezdtem beszélni, vagy az élet nagy kérdéseiről vitatkoztam, olyan hallatlanul szélsőséges nézeteket hangoztattam oly eretnek igazságokat vallottam hogy sem diáktársaim sem tanáraim nem tudtak velem mit kezdeni Kelekótyának és bolondnak véltek! A játszótársaim azért gúnyoltak, mert nem jártam