Irodalmi Szemle, 1993
1993/1 - BOHÁR ANDRÁS: Árnyékkötők, avagy az elektrografikai alkotásmód esélyei Magyarországon
Árnyékkötők, avagy az elektrografikai alkotásmód esélyei Magyarországon művészet gyakorlatát folytató művészek többszörös lépéshátrányban kezdték meg működésüket a nyolcvanas években. Ebben a már vázolt kettős vákuum- felyzetben látott munkához az Ámyékkötők alkotóközössége is. Lapalapításukat 1990 elején realizálhatták: Dárdai Zsuzsa, Szász János, Tenke István és Zsubori Ervin. A hiánypótló funkció nemcsak a periodika életre hívásában öltött testet, hanem egy azóta is tartó szellemi mozgásban is, amit kiállítások, akciók, különböző kommunikációs formák kimunkálása jelez. A harmadik évfolyamába lépő orgánum fokozatosan igyekszik tágítani művészeti horizontját a műalkotások közlésétől kezdve egészen a teoretikus és műfajtörténeti munkák megjelentetéséig. Az eddig nyolc számot megért folyóirat több mint ötven Magyarországon élő és közel húsz külföldön tevékenykedő művésznek, elméleti szakírónak a munkáit közölte. A háromszáz példányban, A4-es formátumban megjelenő Ámyékkötők mindegyik példánya fénymásolón készült, így ezek mindegyike eredeti alkotás. Ezt a helyzetjellemzést felfoghatjuk kiindulópontként is, ami körvonalazza azokat az esélyeket, amelyeket kiaknázva a művészek megnyilatkozhatnak, a teoretikus reflexiók dialógusa megkezdődhet és a műfaj kommunikációs formái is gyarapodhatnak. A felzárkózás azonban csak a probléma egyik oldala, ami talán még ennél is átfogóbb kérdés az az, hogy ennek a kapcsolateremtésnek igen jelentékeny szerepe lehet a nyitott kultúra megformálásában. A műfaj hátrányaihoz hozzátartozik az is, hogy mivel az alkotók később kapcsolódtak be — ez még most is folyamatban van — a nemzetközi vérkeringésbe, így sokszor már "lejárt megoldásokat" fedeznek fel újra. Olykor viszont ez előnnyé is változhat, mivel ha alkotóink felismerik azokat a kreativitást szolgáló, úgynevezett fejletlenebb gépi megoldásokat, akkor olyan új képi minőséget hozhatnak létre, melynek eléréséhez sokszor a nyugaton élő alkotónak el kell "rontania" a gépét, vagy ott a már muzeálisnak számító masinák használatához kell hogy visszatérjen. Ha az előző aspektusból nézzük az Ámyékkötők eddigi munkásságát, akkor jelentős kreatív teljesítményeket könyvelhetünk el. S hogy mindez milyen alkotástipológiai problémák között jelentkezik, azt a következőekben vázolom. Alkotásatipológiai vázlat Most érkeztünk el ahoz a ponthoz, hogy figyelmünket ráirányíthassuk a különböző művészeti gyakorlatokra. Ezek segítségével reprezentálhatjuk azt, hogy miképpen sikerül ma az elektrografikusoknak válaszolniuk a kor és az alkotói én által föltett kérdésekre. A korkérdések a föld és világ vitájaként megfogalmazódó műalkotások szintjén jelentkeznek, illetve azt a problémát járják körül, hogy a technika segítségével létrehozott produkciók önmagukhoz mérten megfelelnek-e a követelményeknek. A sorskérdések ezt a fonalat viszik tovább, és felmutatják a vitához való személyes viszony legpregnánsabb megnyilatkozásait. A főbb tendenciákat, amelyeket az Ámyékkötők munkái szemléletesen érzékeltetnek, a következőkben összegezhetjük: Az első és talán legfontosabb, hogy
