Irodalmi Szemle, 1993
1993/6 - GYŐRY ATTILA: Úgy érezte, hogy megszakad a szíve…
Úgy érezte, hogy megszakad a szíve. volt ideje. Az ütésektől káót kapva keresték a szöget a betonban, az orrukból eleredő vér bemocskolta fehér ingüket. — Ez volt ám a találat, mi?! — mutatott Pigi a már-már feltápászkodó, könnyes szemű vietnamiakra. Az egyik éppen sírni készült... Fél óra múlva a Lebujhoz értek. Az idült részegek már hazafelé szállingóztak, szidták a rendszert, a csapos anyját emlegették, káromkodva gyújtottak rá az utolsó olcsó cigarettájukra. Az ablakon, a koszos függönyön át is látni lehetett a levegőben lógó zárórát, a pincérbébi, egy lepusztult negyvenéves lotyó már az abroszokat huzigálta ki az alvó részegek feje alól, a csapos nagy hangon ordibált, hogy elfogyott a sör, meg hogy már záróra van! A sarokban nagyhajú rockerek ültek, éppen az utolsó kortyokat itták, a cechjük is ki volt már fizetve... Lehettek vagy hatan. — Ok azok? — kérdezte Borman Adriantól, és megnyalta a szája szélét. Zsebéből egy acélboxert kotort elő, Adrian arcán láthatatlan árnyék suhant át... Elképzelni sem merte, hogy a bikaerejű Borman ezzel fog ütni élő embert... — Ok azok... Együtt vannak a madárkák... — bólintott. Szeme összeszűkült, mikor felismerte a láncost. — Akkor talán mehetünk is! — indult el elsőnek Dachau és belépett a kocsmába. A rockerek nagyokat röhögtek, csapkodták az asztalt, kurjongattak, szórakoztak a pincér nénin, hogy ki van szíva a csöcse... Nem vették észre a belépőket. Mire rájöttek, hogy mi az ábra, addigra már késő volt. Ketten még így is kétségbeesve menekülni próbáltak, de valaki baseballütővel még idejében leverte őket. A két tag ájultan rogyott a földre... A többi már gyorsan ment... Dachau úgy állón vágott egyet, hogy a fiú rögtön kikészült... Szerencséjére... A többi rosszabbul járt. Az egyiket hülyére rugdalta Borman, itt-ott Pigi is besegített, a kölyöknek még védekezni sem volt ideje, annyit kapott. A másik csak nyöszörögni tudott. — Ne bántsatok! Ne bántsatok! — könyörögte, a félelemtől kitágult a végbele, és beszart. Kalapács káromkodva, hitetlenkedve nézte a harmadik tagot, ahogy a sörpocsolyában hempereg... Olyat sikerült rúgnia, hogy a bakancsáról a fémvédő benne maradt a tag pofájában. — A kurva életbe! — hüledezett, ahogy kivette az elalélt fiú véres szájából a fémvédőt. A vasdarab öblében néhány véres fog is volt... A rocker banda kikészült, a falat beborította a vérük, hülyére csinálták őket. A csapos ordított, hogy kihívja a fakabátokat, hogy ilyet nem való csinálni a kocsmájában, nézze meg az ember a kölykeit, a pincércsaj sikítozott, ide-oda rohangált, csak egy vén "bufetyák" maradt nyugodt, aki egykedvűen iszogatta össze a sörmaradékot, és rá se hederített a világra... Adrian nézte a cafatokra vert rockereket, az ökle még fájt, sajgott, talán el is törött — annyit ütötte a láncost — és nem érzett semmit... Se megnyugvást, se diadalt... Még csak meg sem oldott ezzel semmit... Meg kell majd látogatnia Évát... Ez az egyedüli megoldás... Hirtelen úgy érezte, hogy egyszeriben megszakad a szíve...
