Irodalmi Szemle, 1993
1993/6 - SZÁSZI ZOLTÁN: Aranykor
SZÁSZI ZOLTÁN Aranykor futottunk együtt az aranykorban szorítottad kezem vadul mára annyi maradt csak ha jössz szemközt az utcán biccentesz hanyagul sebaj van gyógyír szívünkre kifent s kikent reklámnők fotóit lesheted éjjel-nappal megbénulva a nyomortól együtt kelsz a virradattal a kor ez mibe belenőttél? föl se tűnik a csobogó időben hogy szomszédaid nem ismered s megfürödve kádadban kihúzod a dugót szutykot húz a víz zománcfala s vele csak gondod szaporodik arcul üt a magány mi önkéntes éppen jó is mert legalább pirosabb lesz amúgy elég sápadt képed hogy végre megérted a teljesülő vágyak lépcsőin fel s lejárva minden kártya kezedből kijátszva s hiába mondod reménytelen előtted még a végtelen huzatos folyosókon kúszva a fenékig mindig lehúzva tiéd az örök öröm fű nő majd egyszer köldöködön
