Irodalmi Szemle, 1993

1993/5 - VITA - TURCZEL LAJOS: Régi és új türelmetlenségek, elfogultságok

TURCZEL LAJOS

utáni gyűjteményes köteteibe is besorolta. Az emberirodalmi korszakában keletkezett kritikái tüzetes átnézésével jóvátétel nélkül maradt hasonló esetekkel még bizonyára találkoznánk.

II.

Az írásom elején említett vitacikkében Hizsnyai még csak mellékesen és mindössze fél oldalnyi terjedelemben foglalkozott Fábryval. "A kötözködés kedvéért szólnék itt még néhány keresetlen szót a Fábry-kultuszról, sőt magáról Fábry Zoltánról, a virágzások atyjáról is" — írta, s rögtön ezután egy olyan diszkvalifikáló kijelentést tett róla, amely vetekszik az egykori rappista kritikus legelfogultabb túlzásaival, minősítéseivel. —"Magával Fábryval tulajdonképpen nincs is különösebb bajom — mondja —, amíg annak tartja magát, ami: egy viszonylag tisztessséges újságírónak. Nem többnek, nem kevesebbnek — nem másnak." Nos, Fábry üyen kicsire sohasem taksálta magát. Hizsnyaihoz hasonlóan mindig nagy öntudata volt, s ha véletlenül elejtett volna magáról egy szerénykedő szót, valószínűleg olyan gyorsan kijavította volna, mint Hizsnyai egy másik vitairatában, ahol többek közt a középszerű írókról megbecsülően nyilatkozott: "Közepesnek lenni rang, idáig kapaszkodni érdem. A magyar irodalom (meg a francia, a német stb.) tele van közepes írókkal. Én sem tartom többre magamat, habár mint sok minden másban, ebberi is tévedhetek." (Vízilovak és más tetemállatok, ISz., 1991, 7.).

Én is gyorsan megjegyzem most, hogy Hizsnyai az utolsó mondatát bizonyára évődve írta le, de azért komolyan, öntudatosan is gondolta. A publicista Fábry "viszonylag tisztességes újságíróvá" való degradálása viszont nem évődés, hanem a "nem több, nem más" kemény nyomatékával szinte axiómaigényű megállapítás. Honnan van a minősítő vitaírónak ez a nagy biztonságérzete, mikor Fábry nagy terjedelmű publicisztikai életművét, főleg annak két háború közti részét nem ismeri? Akkori antifasiszta publicisztikájában még a túlzások is adekvátak, hiszen a fasizmus az emberi gonoszságképességnek szörnyű eltúlzódása, kiteljesedése volt. A vádlott megszólal memorandumot vitaírónk a jogfosztás ideje bátor kiállásának nevezi, de a többi kisebbség- s anyanyelvvédő Fábry-írást már az általa teljesen lebecsült kisebbségi messianizmus térfelére utalja, s azért itt szót sem ejt róluk. Pedig az ilyen jellegű írások — az antinacionalizmust eltúlzó rövid emberirodalmi korszak kivételével — a Fábry-publicisztika szerves és folyamatos részét alkotják, s 1945 után a teljes felszámolásunkra irányuló akciókkal szemben történelmi jelentőségű ellenhatást teljesítettek. A vádlott megszólal illegális gépírásos terjesztése sok olvasóhoz eljutott, s a többi kisebbségvédő írással, köztük a Fábry halála előtt egy hónappal írt Nincs elveszett poszt cíművel együtt jövőhitet adott, anyanyelvhűséget erősített. Itt is megismétlem azt, amit a szóban forgó Hizsnyai-cikkel párhuzamosan megjelent írásomban teljes meggyőződéssel mondtam: kisebbség- és nyelvvédő írásainak — a választók jelentős rétegének megőrzött erősítő élménye hatásaként — még az első szabad választások nagyszerű kisebbségi eredményében is szerepe volt. Fábry kritikaírását életműve tehertételeként le lehet írni — és a 60-as évek második felében én ezt a két háború közti részének viszonylatában lényegében már megtettem —, de publicisztikája