Irodalmi Szemle, 1993
1993/5 - VITA - TURCZEL LAJOS: Régi és új türelmetlenségek, elfogultságok
TURCZEL LAJOS tartó Kodolányit a Proletáríró a Britanniában című cikkében azért támadta meg, mert részt vett a Nyugat Barátok Köre egyik összejövetelén, és ott a Nyugatról pozitívan nyilatkozott. A pamflet legdurvább túlzása egy mellékes körülmény célzatos kihasználása volt. Kodolányi inkriminált nyilatkozata a budapesti Britannia Szállóban hangzott el, mert ott volt az összejövetel. Fábry a fehér terror idején hírhedtté vált Britannia nevet a cikkben olyan hangsúllyal szerepelteti, hogy annak alapján a tájékozatlan olvasók Kodolányit és az "ellenforradalmi Nyugat keresztapjának" titulált Móriczot megveszekedett ellenforradalmároknak hihették. Nem csoda, hogy Kodolányi — aki akkoriban azzal a gondolattal foglalkozott, hogy Pozsonyba jön újságírónak — felháborodott levélben reagált Fábry szóban forgó cikkére és egyéb kipécéző írásaira: "Hogy Ön a cikkeiben állandóan mint árulót szerepeltet, ez több a soknál — írta. — Egyszer úgy is kiderül minden, s akkor Ön sajnálni fogja, hogy nehéz poszton egyedül álló elvtársát félreértette." Kodolányi jóslata bevált: Fábry később utólag ezért az úgymond "odaátról sugalmazott írásért" is önkritikát gyakorolt. A Szalatnai-ellenes támadás kiváltója az a cikk volt, amelyet a neves kritikus és publicista-esszéista a Reggelben A Krizantém nevében címmel közölt. Benne egy olyan virágszimbólumból kiindulva, melyet valamikor Ady Endre használt a Tóth Bélával vívott polémiájában, pátoszteli hangon írt az új Oroszországról és ötéves tervéről: "Oroszország ma a színesség az európai szürkületben, a legcsengőbb riport, a legszebb hír, s engedtessék meg, hogy a krizantém Ázsiából ezeii a zónán keresztül törjön le reánk... Ki kell mondani és meg kell vallani: az ötéves terű hangulati szférájába kerültünk, s mert intellektuálisan tudjuk: mi is odakapcsolódunk a polgári élet eseménytelen világából... Valljuk művészetben, valljuk irodalomban és civilizációs életfeltételek követelésében, hogy a krizantém a miénk, a mi programunk, s ne merjen seriki bántó szándékkal hozzányúlni." Ezt a túllirizált, de lelkes vallomást Fábry hihetetlenül durván utasította el: "Hát én ezt a krizantémot széttépem, eltaposom. Mert így nem szabad beszélni, így nem lehet agitálni. Mi közük a dolgozóknak a krizantém metafizikai aktivitásához?! Az ötéves tervvel kapcsolatban ez az elhivatás egyenesen nevetséges. Nem más ez, mint az entellektüel menekülése a valóság adekvát vállalása elől. Aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet. Aki azonban a szocializmus érdekében virágszimbólumokkal kísérletezik, az szocialista nem lehet... Virághisztéria, antiszociális, polgári eredetű metafizika. Miért? Mert írójának nincs lériyeges köre és kapcsolata azzal a szocializmussal, azzal a proletariátussal, amely ezt a teremtő munkát létrehozta." (A magyar író és az ötéves terv, Út, 1931, 10.) Az érthetetlennek, bődületesnek tűnő reagálást a kommunizmus és a kommunisták által szociálfasizmusnak titulált szociáldemokrácia akkori antagonisz- tikus ellentétével lehet megmagyarázni. Szalatnai szociáldemokrata volt, tehát ellenség, akitől dicséretet sem volt illendő elfogadni a kommunizmussal szövetséges Fábrynak. A két mozgalom közti rossz viszonynak persze ennél súlyosabb következménye is volt: Hitler németországi uralmát ez segítette elő. Ha az ottani erős szociáldemokrata és kommunista pártok a szükségnek megfelelően összefogtak volna, akkor a nácizmus nem tudott volna kormányra jutni, elhatalmasodni, s a világ sorsa is másképp alakulhatott volna. A Fábry szélsőséges intoleranciájára felhozott és dokumentált példák az én
