Irodalmi Szemle, 1993

1993/5 - VITA - TURCZEL LAJOS: Régi és új türelmetlenségek, elfogultságok

TURCZEL LAJOS

tékelő mércéjévé az erkölcsöt, erkölcsi igazságot tette. Tudjuk, hogy 1928 és 1936 közé eső rappista korszakában az erkölcsi mércéjét a kommunista osztályharc követelményei alkották.

Azokat a hírhedt kritikákat, amelyekkel elvakult türelmetlenségét, elfogultságát makacs szemrehányómnak bizonyítottam, most itt is ismertetem.

Az első eset egy olyan költőnek, Ölvedi Lászlónak fokozatos kritikai megsemmisítése volt, akinek 90. születési évfordulója az idei május 22-re esik.

Az Érsekújvárban született Ölvedit az a keserűség fájdalom tette költővé, melyet az első világháború után bekövetkezett nagy méretű magyar szétszóró- dottság, nemzeti szétszakadtság váltott ki benne. 19 és 20 éves korában megjelent verseskötetei (Valakit várunk, 1922; A bányász éneke, 1923) Ady magyarságverseinek hatását mutatják, művészileg még nem kiforrottak, de ígéretesek. A nemzeti keresztény szellemiségű írói és olvasói körökben az Olvedi-versek nagy hatást keltettek, s az ifjú poéta népszerűsége hamarosan megközelítette Mécs Lászlóét.

Fábry az 1923. évi hazai kisebbségi irodalmi termésről készített összefoglaló írásában még "biztató nemzeti indulásúnak" nevezte Ölvedit. Ez az egymondatos minősítés kétségtelenül rokonszenvet jelentett, s az nem is volt meglepő, mert a költőre jellemző érzelmek akkor a kritikus cikkeiben, glosszáiban is sűrűn kifejeződtek. Az 1925-ben bekövetkezett radikális világnézeti fordulat viszont azzal járt, hogy az antimilitarizmust és antinacionalizmust abszolutizáló Fábry gyakran a jogos nemzeti érzékenységben is nacionalizmust látott, s ilyen túlzó logikával már "Hackenkreuz lovagnak" nevezte Ölvedit (Lásd: A kritika védelmére, Kassai Napló, 1925. VII. 12.). Tette pedig ezt azért, mert egyik versében ez a sor fordul elő: "Lehet a kereszt még kardmarkolat." Nos, furcsa képzettársításnak látszik ez a verssor, de egészen biztos, hogy a fiatal költő nem a náci horogkeresztre gondolt, hanem a gimnáziumi történelemórákon tanult keresztes háborúk vitézeire, akik együtt hordták a keresztet és a kardot; gondolhatott a Hunyadi János törökellenes harcát segítő szerzetes Kapisztrán Jánosra, akit furcsa lenne háborús uszítónak nevezni.

Fábry Ölvedi-ellenes támadásai aztán 1925-ben és 1926-ban folytatódtak, s a horogkeresztesethez hasonló félreértésekkel és indulatos túlzásokkal valóságos költőagyonütéssé fokozódtak (Lásd: Húszéves költő, Reggel, 1925. X. 1.; Ady-Öl- vedi és PMH-szintézis, uo., 1926. III. 24. és IV. 21.). Az egész ügyben az az elképesztő, hogy az Ölvedit kárhoztató Fábry elfeledkezik arról, hogy ő egy 1924-es visszaemlékezése szerint még az 1918 júniusában Budapesten töltött egyetemi tanulmányi frontszabadsága idején is gyakran önérzetes hadfinak érezte magát. "Ez akkor volt, amikor kívülről befelé csörögtek érmek, kard és sapka, hogy vagyok valaki — írja a visszaemlékezésben (Bübü, Magyar Újság, 1924. II. 19.). Utalhatok arra az ugyancsak hadfis kiállásra, mikor 1919-ben Kassa csehszlovák megszállásakor hadnagyi uniformisba öltözve rendezett egyszemélyes tiltakozó tüntetést a kassai korzón. Ő 21-22 éves volt ezeknél az eseteknél, s ezért utólagosan átélt, átszenvedett antimilitarizmusában is gondolnia kellett volna arra, hogy a nála fiatalabb, tapasztalatlanabb Ölvedi lényegében ugyanazt csinálja, amit ő, csak nem a régi katonai egyenruhával (mert ilyen neki nem volt), hanem versekkel és verseskötetekkel tiltakozik, tüntet.

A "szelíd és jóságos Fábry" ellenbizonyítására felhasznált további hírhedt kri