Irodalmi Szemle, 1993
1993/5 - LACZKÓNÉ ERDÉLYI MARGIT: A színjáték, a dráma és az epika határkérdései
LACZKÓNÉ ERDÉLYI MARGIT Elméleti vizsgálódásainknak meglehetősen központját képezik Bécsy Tamás munkái, mert úgy véljük, lételméleti szempontú kutatásai elősegítik a drámaelméleti fogalmak tisztázását, az ismeretek rendszerezését, s egyben többirányú konfrontációra is alapot és lehetőséget adnak. S ez nem lehet közömbös sem a befogadáslélektan, sem a hermeneutika, sem az iskolai didaktika számára. Munkáiban Lukács György A társadalmi lét ontológiájáról című jelentős művére támaszkodik, ^következetességével eljut addig, hogy három műfajt (eredetileg modellt ) határoz meg, határol el, attól függően, mi köré épül a dráma. Megkülönbözteti a konfliktusos, középpontos és a kétszintes drámát, mint a drámai műnem létmódjait. Az irodalomelmélet és oktatás által eddig leggyakrabban emlegetett műfajokat, a tragédiát és a komédiát nem műfajfogalomként érvényesíti, hanem esztétikai minőségként kezeli, amely áthatja a lírát és az epikát szintúgy, mint a drámát. Ergo: mindárom műnem hordozója lehet tragikumnak/tragikusnak, illetve komikumnak/komikusnak is. A tudós világos rendszerezése és okfejtése mindaddig elfogadható számunkra, amíg a tiszta modellek (műfajok) kerülnek szóba, s amíg kizárólagosan az irodalmi olvasatokkal, interpretációkkal foglalkozunk, s elhanyagoljuk a gyakorlati dramaturgia lehetőségeit. Elvei szerint nehéz rendet teremteni (s az iskolai oktatásban ez külön nyomatékot kap) az átmeneti műfajokban s a 20. századi modem drámairodalomban, amely két irányból (irodalom és színház) és sokfajta szemlélet által termékenyült meg — modhatnánk — teljes intenzitással. Különféle kísérletek tanúi lehetünk lépten-nyomon a költészetben. Ezek egyfelől műfajkonstituáló öndetermináló törekvések, másfelől szinkretista eljárások, műfajtalanságra való törekvések. Tudvalevő, hogy Peter Szondit is foglalkoztatta a jelen idejű interperszonális történés és viszonyok költői formája, amely a drámai műnem lényege; s ugyanúgy foglalkoztatták őt a 20. századi dráma átmentési kísérletei: "hogy egy új stílus megszülethessen, nemcsak a drqmai forma válságát, hanem a hagyomány fogalmának krízisét is meg kellene oldani." E tekintetben sikeres megoldásnak tartjuk Bécsy "műfajelméletét", akár a filozófiai (ontológiai) aspektust vesszük figyelembe, akár az irodalomértést, -befogadást, -hagyományozást szorgalmazó irodalomoktatási szenvDontot nézzük. A gyakorlati applikációját hozzáértően oldja meg Zoltán Rámpák a szlovák drámairodalom néhány alkotására vonatkoztatva. Mi magunk fontosnak tartjuk ezen ismeretanyag birtoklását és indokolt funk- cionáltatását az oktatási gyakorlat megfelelő szintjein (a középiskolában és a főiskolán), de mechanikus alkalmazását nem kívánjuk szorgalmazni. E helyt szükségesnek véljük a három rnűfaj összegező ismertetését, későbbi visszautalásaink egyértelműsége indokán. Rajzos vázlataink ugyanazt a célt szolgálják. A konfliktusos dráma legfőbb műfaji törvényszerűségei:- A dráma egy konfliktus köré épül, s ennek egyik, pozitívnak minősített oldalát képviseli a főszereplő, a másik, negatív oldalt az ellenfél.- A pozitív oldal (az erkölcsi dinamizmus) nyugalomban él a főszereplőben a cselekmény megindulása előtt, s csak akkor éled fel, ha tartalmi beteljesülését az ellenfél akadályozza. így voltaképpen az ellenfél tette hozza létre a szituációt, amely egyben a konfliktust is létrehozza.
