Irodalmi Szemle, 1993

1993/1 - LEHOCKY TERÉZ: És ne vígy minket a kisértésbe

LEHOCKY TERÉZ

majd együtt, mikor már nincs földi érzés, se kívánság, csak Isten-szeretet és Istennel való egybeolvadás?

Nem, nem akarok a Léthe vizéből inni, nem akarok felejteni. Szenvedni, várni, örökké várni, reménykedni és kétségbeesni akarok.

Origenes! Te vagy nekem a doctor seraphicus, aki a teológia vadonába sem téved el. Olyan magas, biztos utakon jársz, hogy onnan a kétely nyüszítve el- iszkol. Te vagy az én földi Jézusom. Nélküled csak koszos cafat vagyok.

De a testnek is van misztikuma, ösztöne, kikerülhetetlen és érthetetlen törvénye.

Ugyanabban a percben indulnak el egymás felé. A végzetük felé.

Az éj kint ragadós, feketeség, Valami baljósan suhog. Izmos, vad szelek nyargalnak, földig alázzák a fákat, rázzák az ajtókat, ketreceket. Fölsímak álmukból a kisgyerekek. Fogatlan sztrigák lovagolnak seprűnyélen sátánjaikhoz a bábeli vizekre. Zuhog az eső, mintha dézsából öntenék.

A katakombáknál futnak össze, ahol most az üresség és csend ezernyi hangon zajong. Vagy csak a vérük lüktet, csak az dobog a fülükben? Az esőben, zivataros hideg éjszakában egymásra talál a kezük, a pőre, takaratlan a szerelmük. Szoemi combja a férfitesthez feszül.

S már-már jönne a nász sejtelmes szertartása, de Origenesben felébred Jézus. Sóhaj szakad fel a férfi melléből. Megfogja puhán Szoemi két kezét:

— Szoemi, én...

Az asszonyoknak csorog a könnye. Tudja, mindennek vége! Jézus győzött.

— Origenes, én is téged... nagyon. Mindig. Örökké! In saecula — teszi hozzá latinul.

— Szoemi, szomorú ez nagyon. De pap vagyok, ez a hivatásom, még akkor is, ha kiközösítettek. A papszentelés stigmája rajtam marad múlhatatlanul, kitörölhetetlenül. Nem élhetek veled...

Az asszony a férfi vállára borulva sír. Messze szállt a testi vágy. Maradt valami kimondhatatlanul édes és bánatos érzés.

— Tudom — mondja —, éppen azért marad megtisztán a szerelmünk, és nem múlik el soha.

Nem, nem alszik ki az üyen szerelem. Világít, melenget mindörökké égve és égetve, még akkor is, mikor a fogak már kihullanak, és ráncos lesz az arc. Még akkor is, amikor a fáradt, töpörödött test sírba vágyik és egyetlen jajkiáltása csak az: "hagyjatok békén".

Origenes térdel szobájában a kereszt alatt.

— Segíts rajtam, Jézusom! Bocsáss meg, hogy bűnös vizekre sodródtam, hogy megtagadtalak! Adj erőt, hogy a test ördöge ne uralkodhasson rajtam! Nem tudnék állhatatos maradni. Holnap már újra Szoemínél lennék.

Látod, nincs még rendes késem se. Csak egy kiélesített cserép, de azért ez is penge. Legyek férfíatlan. Legyek eunuch, aki ha megöregedett, szeméttel takarózik, mint egykor Jób.

Szeretlek, Szoemi! Marad a papfájdalom, a papmagány. Ne vígy minket a kísértésbe, Isten, hogy örökké szerethessem Szoemit. Amen!