Irodalmi Szemle, 1993
1993/5 - KULCSÁR FERENC: Képeinket fogyasztja fény és sötét
KULCSÁR FERENC A költészet a szavakba foglalhatóságcn túli öröm és félelem: az az édes kétségbeesés, melyet az örök jelen vált ki belőlünk. Az az örök jelen, melybe a múltból áradó jövő és a jövőből áradó múlt mint öröm és félelem beleömlik. ■ A vers — és a többi művészet — soha nem győzheti le a jelenvaiót. Avagy győzhet-e bármi is afölött, ami Hozzá képest csak Rész: töredelem, ínség, visszfény és szomjúság? Az egyszerűség békéjét, a hallgatás aranyát, a csönd melegéi csak megtörni lehet, résszé tenni, hasonlóságokká bonyolítani — de legyőzni nem, m Végül is, mintha nem lenne végül is. Mintha gyermekkorunk hol volt, hol nem voltjában élnénk és halnánk, a máig is élnek, ha meg nem haltakban, a torlódásokban és a csodákban, az élőkben és a holtakban. A tény, hogy sem az életbe, sem a halálba nem lehet belenyugodni, csak azt jelentheti, hogy a mítosz és a mese (is) a valóság esztétikája, az az ihletett és sugalmazott szépség, mely a halló fülnek és a látó szemnek üzen: a mindenütt jelenvaló örök voltáról, az Igének arról a transzcendens tulajdonságáról, mely az ihletett személyben az ok és az okozat felcserélhetőségét "vakmerően" lehetővé teszi. m Ha Isten a "van" és a vüág a "mondva van", akkor a világban megjelenő, a világba küldött ember is "mondva van": ő maga a mű, az alkotás; pontosabban: azzá kell érnie — művé; s minél tökéletesebb egy mű, annál inkább hasonlatos a "van"-hoz. így, ilyen értelemben a vers és minden más művészet is csak "cifra szolga", mely magát a művet, az embert hivatott "van"-szerűbbé, Isten-hasonlóbbá venni, hogy Isten munkatársaként szellemének hatalmával az anyagi világot megváltsa. m A le nem jegyzett vers, vagyis a láthatatlan Vers az örök jelenlét boldog éneke: ott tengerzik és dalol, ahonnan minden élet kiindul és ahova minden élet megtér — a Méhben. Abban az ősméhben, abban az ősbölcsőben, mely minden dolgot dajkál és ringat, mintegy összekötve a teremtett világot a szellemmel, hogy mindkettő — egymásban — láthatóvá váljék. A lejegyzett Vers a láthatóvá lett, világba jött ember látható ritmusa, lüktetése és kisugárzása: mértéke, jele, mítosza, jelképe, metaforája, allegóriája, törvénye, ítélete stb. így, ezért a költészet birodalmának káprázata és sokszínűsége, mágiája és realitása végső soron a totális, abszolút valóság: a látható és a láthatatlan egysége. S Vajon mi a költő az emberben, ha egyszer a nyelv, a létnek ez a teremtő megnyilatkozása, jónak és rossznak, életnek és halálnak az ura, minden élőt egyformán áthat?
