Irodalmi Szemle, 1993
1993/4 - SZIMPÓZIUM - Fiatal prózaíróink szemléje az Irodalmi Szemlében
lom ugyanis annyi e sorok közreadásával, hogy vitát kezdeményezzek, hogy impulzust adjak igenlő, megerősítő vagy éppen elutasító kritikák megszületéséhez. Tisztában vagyok vele, hogy egyetlen gondolatom, egyetlen kijelentésem sem megcáfolhatatlan. Arra azonban talán mindenképpen jók, hogy vázlatos képet adjanak egy méltánytalanul keveset emlegetett csoportosulás (generáció?) munkásságáról, s a — tévedés lehetőségét másoknak is biztosítva — elemző, értékelő és bíráló írásokat gerjesszenek, hiszen az irodalomnak és az íróknak — a fiatal pályakezdőknek pedig különösképp — szükségük van a tükörre, amelyben megláthatják felsejlő önmagukat. E tükör felelősségteljes felállításához kívánok mindenkinek sok bátorságot! Csehy Zoltán: "A létbe kényszerített ember...". Hajdú István a legjobb írásaiban, ahogy azt Az ember csak ül... című már-már esszébe hajló elmélkedésében rneg- vallja "a létbe kényszerített ember" alapállásából indul ki, s főleg a lelki rezdülésekre figyelve veszi nagyító alá a kozmosz végtelenjébe került, de totális öntudattal nem bíró, s ezért "félelmében álmodó" és álmodozó ember küzdelmét önmagával és kilátástalannak tűnő sorsával. Mindez kitűnően tükröződik Hajdú A Bao A Ku című különös hangvételű és felépítésű elbeszélésében: az írás egy látszólag tökéletesen kiépített belső világ romba dőlésének precíz, szinte minden részletében kidolgozott rajza. A tudatosan megformált belső univerzum mondhatni már létével is tüntet a külvilág ellen. A hős kezdetben heroikus tettnek képzeli, hiszi pusztán pozitív belső értékekre épített életformájának kialakítását, hiszen ekkor a külvilág igazi "megtapasztalásának" és a kompromisszumkötésnek még sem vágya, sem kényszere nem munkál benne. Csakhogy idővel rájön: ha a tekintetét kizárólag belső énjére veti, ugyanolyan, sőt talán még súlyosabb és marcangolóbb viaskodásra kényszerül, mintha ugyranezt a külvilággal tenné. Hite, meggyőződése, szabadsága így is veszélybe kerülhet. Hajdú ezt kitűnően érzékelteti a hős és A Bao A Ku bensőséges viszonyának jellemzésével, amihez a külvilág robaját mint ellentétpárt használja föl. A "memóriafiókjaiban" turkáló főhős rádöbben: belső világában rejlenek az igazi konfliktusok és konfliktuslehetőségek. A lelki egyensúly vágya egyelőre illúzió. A Bao A Ku, az emberi lélek ismerője és fúrkészője, aki Borges Képzelt lények könyvéből lépett elő, hősünk önállósult szemeként is felfogható, hiszen a novella főszereplője minden érzékszerve közül pusztán mély- relátó szemében bízott meg, s csak a látás képességét tökéletesítette a többi érzékterület rovására. A végső felismerés döbbenetes erejű: "a tisztaság, szeretet, jóság csak külsődleges, személyébe táplált megnyilvánulások, melybe magányában kapaszkodott." A rádöbbe- nést teljes fordulat követi: a hős belső és külső életében egyaránt veszélybe került szabadságot tettekkel, kompromisszumokkal, szembeszegüléssel próbálja megváltani. A kutyákról és másról című Hajdú-novella új adalékokkal szolgál a szerző szemléletmódját illetően. A Nagy Lajos Képtelen természetraj zára emlékeztető bevezető és zárórész a szöveg belső struktúrájának kihasználása, a gazdagon fűszerezett irónia és szarkasztikus humor kibontakozása révén válik igazán értékessé. A
