Irodalmi Szemle, 1993
1993/4 - SZIMPÓZIUM - Fiatal prózaíróink szemléje az Irodalmi Szemlében
fenyőfát kereső idős házaspár, az abszurd drámaiság adja azt az irodalmi építményt, amit Hajdú gondos precizitással, elemi alkotóerővel, különféle nyelvi eszközökkel, hasonlatokkal, metaforákkal megteremt, de az sajnos összeomlik, romossá válik, mert a szerző oda nem illő építőelemeket is használ, mert a téglaként egymás mellett sorakozó szavak közül hiányzik a kötőanyag. Az egész beázik, szétmállik, lakhatatlan lesz. Persze igazságtalan lennék, ha csupa negatívumot mondanék Hajdúról, hiszen számtalan jó megoldást is alkalmaz. Elsősorban a leíró részeiben van élet és erő. írásai egyfajta logikus sorrendben egymásba kapcsolhatók, az újabb novellák az előzőekből növik ki magukat, ami szerencsére minőségi vonatkozásban is érvényes. A későbbi keltezésűeknél már a tudatos szerkesztés is érezhető: sokszor különböző szálakat futtat párhuzamosan, s közben beletéved a lélek útvesztőibe, hogy képet adjon a belső metamorfózisok rugóiról, filozofikus síkra terelje a mondanivalót, lét-kérdéseket vessen fel, az élet és a halál, az immanens és a transzcendens viszonyának a kérdését. Ez az elem, amely a nyitva hagyott gondolatok, a szémantikai csönd fegyverének hatásos alkalmazása mellett érdekessé teszi-teheti Hajdú prózáját. Mórocz Mária a 88/10-es Irodalmi Szemlében mutatkozott be Állapot című művével, amely a modern novelhsztika vonásait villantja: benne a szerző csupán egyetlen léthelyzet érzékeltetésére törekszik, s miközben csak sejteti a valóságot, a célja "mindössze" egy különös atmoszféra megteremtése. Elbeszélése nélkülözi a cselekményt, a történést. Ami megtörténik, az belül zajlik le, mégis megteremti a novellához szükséges feszültséget. Mórocz Mária csak megközelíti és körbejárja az állapotot, nem érinti, néni határozza meg, mert a határozott kijelentés keretbe foglalná, bezárná, megkötné. Fogalomrendszerének kulcsszavai is a nyitottság irányába terelik a szöveget. Központi szerepet kap a csend, a mozdulatlanság, a bizonytalanság, a szorongás, a hiányérzet, a (nieg)határozatlanság, a pillanat, amikor még bármi bekövetkezhet. Szövetségek című művének története is azt sugallja, hogy a dolgok lehetséges magyarázata sohasem egyértelmű, végső soron minden egyaránt elképzelhető és ugyanakkor egyformán valószínűtlen. Minden állapot határhelyzet: néni tudni biztosan, valóság-e, netán a fikció birodalmának homályos eleme. Ez a homály, a szürkeség és a sötét adja meg az alaphang(ulat)ot a Szakítások cíniű novellában is, ahol a körvonalak szintén bizonytalanná válnak, beolvadnak a térbe, és "már nem lehet lámpát gyújtani". Mórocz Mária prózája enigmatikus; mondanivalóját néni készen tálalja, csupán sejteti, ráadásul önmaga is gerjeszti a bizonytalanságot, a titokzatosságot. Olyan művek ezek, amelyekben tényleg nem lehet lámpát gyújtani, mert vége szakadna a termékeny bizonytalanságnak. Némi eltérést talán csak az Anyám története cíniű írása mutat, amely néhány látszólag biztos pontot is tartalmaz. Itt is a gyenge fényű lámpa teszi sejtelmessé az egy ágyban fekvő lányok helyzetét, de a sértődöttség jeleként, bosszúból meggyújtott olvasólámpa fénye nyomban belehasít a képbe, lelkiismeret-furda- lást okoz, más jelentést kölcsönöz az eseményeknek. Ugyanígy a Szerepek és lépések című "esszénovella" fényei is kijózanítóak, oly