Irodalmi Szemle, 1993
1993/4 - PERÚJÍTÁS - GRENDEL LAJOS: Valami történni fog...
Valami történni fog. keresztül, de kövér volt, s beleszorult a kürtőlyukba. Lehet, hogy excentrikus, gondolta az Öregasszony, bár nem volt egészen tisztában vele, mit művelnek az excentrikusok. Az biztos, hogy tavaly megerőszakoltak egy tízéves lányt a dóm mögött, s arról a férfiról is azt beszélték, hogy excentrikus volt. Lehet, hogy krónikus székrekedésben szenved; ezek állítólag a legingerlékenyebbek. Szörnyű, hogy az ember kénytelen együtt élni valakivel, akiről nem is tudja, mi lakik benne. Tele van a város potenciális gyilkosokkal, erőszakoskodókkal, buzikkal (bocsáss meg, istenem, hogy egyáltalán gondolnom kell rájuk), betörőkkel, más pénzén élősködőkkel, betegekkel, sántákkal, süketekkel, részeg disznókkal, járdára köpdösőkkel, dohányosokkal, dzsesszimádókkal, magnósokkal, sírásókkal, cigányokkal, négerekkel, festőkkel és költőkkel, fagylaltosokkal meg matrózokkal, ornitológusokkal meg koncerthallgatókkal, kurvákkal meg operaénekesekkel, sürgönyhordókkal meg könyvügynökökkel, aszfaltozókkal meg falatozókkal, bénákkal meg pincérekkel, hasbeszélőkkel meg vashegesztőkkel, űrhajósokkal meg bőrbajosokkal, kamaszokkal meg konzulokkal, ágyba vize- lőkkel meg vízlágyítókkal, kémekkel és ellenkémekkel, Wartburgokkal és Trabantokkal, tojásrántottát kecsupozó kontár freskórestaurátorokkal, harisnyaszemfölszedő gépekkel, szerszámgéplakatosinashónaljszagelszippantó polivinilkloridcsövecskétfeltalálómérnökhallgató filmklubtagokkal, sakkbajnokokkal, röntgenleletekkel meg tarajos gőtékkel, rádióhullámokkal meg tévéhullámokkal meg tarajos hullámokkal meg árhullámokkal meg hőhullámokkal, rézfogantyús dugóhúzót árusító jugoszláviai német cigányok bársonysipkás porontyainak ocsmány káromkodásain kacagó mozijegyszedő nénikék görbe utakon tévelygő csempészunokáival, úgyhogy az ember ki se mehet már a városba anélkül, hogy hevesebben ne dobogna a szíve az izgalomtól, s nem tudhatja, mikor fosztják ki valamelyik sötét parkban az ott paráználkodó huligánok. Az Öregasszony rögtön fel akart mondani a Festőnek. Azután más tervet eszelt ki. Levelet ír a Festő szüleinek, hogy a fiuk rossz útra tért, hogy állás nélkül van, hogy menthetetlenül elzüllik, ha továbbra is a városban marad. Tudatosítani a veszélyt, amíg a baj megelőzhető, mert aztán már mindig későn van, lesz nagy sírás-rívás, ajtócsapkodás meg hamuban sült pogácsa, meg a török nagykövet részvétlevele. De az Öregasszony nem ismerte a Festő szüleinek a címét. Ahhoz pedig, hogy megszerezze, beszélnie kellett volna a Festővel. Valahogy elcsórni tőle. Betörni a szobájába, felforgatni a holmiját, ellopni a festékeit, rajzszöget tenni a székére, tojást az ágyába, kifosztani, elüldözni, kórházba szállítani, fölemelni a lakbért és a többi és a többi. Az Öregasszony megtette volna, de félt, hogy a Festő rajtakapja, s amilyen elmebajos, miszlikbe aprítja. Mindenesetre nemcsak az ajtaját zárta be a Festő előtt, hanem napokon át főtt a feje, miképpen tudná az otthon tartott kevéske pénzét úgy ehejteni, hogy a Festő, amikor majd a rablási ösztönének nem tud már ellenállni, ne találhassa meg. Értesíteni kellene a rendőrséget, gondolta. Följelenteni festegetés miatt, vagy kényszeríteni rá, hogy tisztességes képeket fessen. Ha nem, hát akkor kifelé! Kifelé a házamból, per- nahajder! Az én házam nem bűntanya. Az én házam nem kaszinó, se Monte Casino. Az én házam nem bűnbarlang, se jégbarlang, se tornaszertár. Nem tűröm a pornográf irodalmat! Az én házamat barokk stílusban építették, az én házamban angol vécé van, és a vécében százas körte, de a villanyszámlát én fizetem.