Irodalmi Szemle, 1993

1993/4 - PERÚJÍTÁS - GRENDEL LAJOS: Valami történni fog...

Valami történni fog.

eltökéltsége mögül bármi lehetett egyelőre. Rendkívüli rajzkészség éppúgy, mint rögeszmés feltűnési vágy, homoszexuális hajlam vagy szellemi defektus. A szerző tanácstalan volt. A Festő ismételt kérésére sem bocsátotta be a szobájába, amely ekkor már rögtönzött műterem is volt egyben. Tolakodó fráternak tartotta a szerzőt, ha nem mondta is nyíltan a szemébe. A szerző azzal érvelt, hogy így motiválatlan lesz a történet vége, ami ugyan nem volna szörnyű nagy baj, ha nem fognák azonnal rá, hogy irracionális filozófiákkal kacérkodik. A Festő megvonta a vállát. Vállalni kell a kockázatot. A szerző ebből azt a tanulságot szűrte le, hogy a Festő alighanem romantikusan látja a világot, a bár ezt elsősorban a tapasztalatlansága rovására írta, mégis aggódni kezdett érte. Végül belátta, úgysem tehet egyebet, mint hogy hagyja a dolgokat a maguk törvényei szerint kifejlődni és véget érni. Napi elfoglaltságai nem engedték, hogy minden pillanatban a Festőt zaklassa. A szerző családos ember volt, a napi megfeszített munka után el kellett mennie még a kisebbik lányáért az óvodába, aztán bevásárolni, szakszervezeti gyűlésekre járni, fölvenni a harcot munkatársai intrikáival, teljesíteni házastársi kötelességét, enni, inni, üríteni, aludni.

Közben az események könyörtelenül haladtak a maguk útján. A Festő tavasszal otthagyta az állását. Újra jelentkezett a főiskolára, de most sem vették föl, holott a szerző felajánlotta, hogy olyan ismeretséget szerez neki, ami biztosítja a bejutását. A Festő azonban hallani sem akart róla. A szerző hosszú perceken át töprengett az írógépe mögött, megírja-e a mindent megoldó protekciós levelet, de belátta, hogy ha akarná, sem teheti meg. Egyre kevesebb köze van a Festőhöz meg az Öregasszonyhoz. Azon az éjszakán, amikor megszülettek, még bármit tehetett velük. Azóta azonban eltelt egy kis idő, s az önállóságuk sorról sorra növekszik, akaratuk súlya mind fontosabb a történetben. Lassan odajut, hogy semmit sem tehet nélkülük.

A Festőt rettenetesen letörte az újabb kudarc, s egy gyenge pillanatában az öngyilkosság gondolata is megfordult a fejében. Szerencsére a szerző időben lebeszélte róla, s további kemény munkára biztatta. Az Öregasszony nyugtalanítónak találta a Festő viselkedését, s nem titkolta, mennyire örülne, ha a Festő elköltözne tőle. Határozott lépésre azonban nem merte elszánni magát. Másképpen állt volna a dolog, ha nem félt volna tőle. Kezdetben tényleg nem félt, azóta azonban megváltozott a helyzet. Amíg a Festő munkaviszonyban volt, hajnalban kelt, késő délutánig dolgozott, s éjfél előtt feküdt le, vagyis rendesen élt, az Öregasszony nem sokat törődött vele. A festésre mint afféle ártatlan hóbortra tekintett, még örült is neki, hogy a Festő nem csavarog el szombat és vasárnaponként, nem jár kocsmákba meg nők után, nincsenek gyanús külsejű barátai, s a tisztálkodásra meg ruházkodásra is ad valamelyest. A Öregasszony félt a torzonborz, piszkos és szemtelen fiataloktól, akik csak úgy hemzsegtek a városban; az ember azt sem tudta, főiskolások-e vagy közönséges útonállók. A Festő nem volt hozzá goromba, ha megkérte néha, hogy hozzon neki ezt-azt a városból, mindig készséggel megtette. Az Öregasszony ilyenkor azt gondolta, mégis csak jó, hogy van valaki késnél a lakásban, s ő nincs annyira magára hagyatva. Abba is beletörődött, hogy a Festő fest. Mit csinálhatna egyebet, ha egyszer festő. Inkább az volna különös, ha nem festene, hanem valami mást csinálna, a barátait meg a nőit hurcolná fel, s innának meg lármáznának meg