Irodalmi Szemle, 1993
1993/4 - PERÚJÍTÁS - GRENDEL LAJOS: Valami történni fog...
Villami történni fog. A festő és az öregasszony különös kapcsolata, a hol fekete, hol fehér, hol szürke valóság, a semmilyen élet hűséges ábrázolása, a valóságtól való időnkénti elmgaszkodás itt is mesterien kibontot történetet ad, a kiszólások a történetből, az olvasó gyakori megszólítása pedig a későbbi Grendel-regények nyelvi-formai önreflexióit előlegezik. Sok a megfogalmazandó kérdés, sok a feldolgozatlan probléma és történet, ötmilliárdnyian vagyunk, s mindenkinek megvan a maga regénye vagy novellája — sugallja már Grendel első kötete a Hűtlenek is. S talán azt is üzeni, hogy az író azért van a világon, hogy segítsen felismerni a múltunkat, a bennünk rejlő novellát vagy regényt. "Nem lehetek irgalmas magamhoz" — a kötetben ez az utolsó mondat. Ne legyünk irgalmasak magunkhoz mi sem! És a szerző nem tehet az érdekükben semmit sem. Tegnap talán tehetett volna még, de tegnap nem voltak, se az Öregasszony, se a Festő. Tegnap csak a szerző volt még, mégis miattuk nem hunyta le a szemét egész éjszaka. így született az Öregasszony, öregnek és csúnyának mindjárt, s csak egy dologban nem különbözött a világ többi öregasszonyától: abban, hogy öreg volt. A Festő született meg előbb, jóllehet huszonegy éves volt csupán, majdnem ötven évvel fiatalabb az Öregasszonynál, s még nem is volt festő, legfeljebb festő szeretett volna lenni. Harmadszor próbált meg a főiskolára bejutni, s harmadszor utasították el a kérvényét. Feljött a városba, beállt munkásnak az olajfinomítóba, de nem akart a munkásszálláson lakni, s végül egy barátja adta meg neki az Öregasszony címét. Bemutatkoztak. A szerző azonban nem volt jelen a bemutatkozásnál, a szakszervezeti bizottság elküldte virslit venni a délutáni gyűlésre, meg hát egyéb teendői is akadtak aznap bőven. így nem emlékezhet a nevükre. De a nevek nem fontosak. Különben is, sokkal valószínűbb, hogy nem értették egymás nevét, mert egészen más járt az eszükben, amikor először találkoztak. Az Öregasszony, látva, hogy ennek a tejfölösszájú vidéki kölyöknek a lakás mindennél fontosabb, rögtön ötszáz koronát kért a szobáért. A Festő eleinte sokallotta az összeget, de aztán megfogta őt a szoba hangulata, a szemközti ház borostyánnal befuttatott tűzfala, na és mindenekelőtt a csend. A csend megfizethetetlen ebben a városban. Amióta a belvárosba tilos behajtani, álmodni sem lehet jobb környékről, s a levegő is tisztább, mint másutt. Érdemes lemondani a nagyobb komfortról, a nyugalom és a magány kárpótolja őt a reggeli körülményes beutazásért a munkahelyére. A fizetésosztás napján költözött be. Leszámolta az ötszáz koronát az Öregasszonynak, birtokba vette a szobáját, de arról csak hetek múltán tájékoztatta az Öregasszonyt, hogy a munkaviszonyát az olajfinomítóval ideiglenesnek Valami történni fog... GRENDEL LAJOS
