Irodalmi Szemle, 1993
1993/3 - KONTEXTUS - LANSTYÁK ISTVÁN: Nyelvművelésünk vétségei és kétségei
Nyelvművelésünk vétségei és kétségei minden tagja az interferencia ugyanazon fajtáit és mértékét mutatná, mint azok, akiktől példáikat vették." Mind az anyaországi, mind a kisebbségi nyelvművelés ugyanígy járt el. Nem vette figyelembe azt a tényt, hogy az ostorozott jelenségek a társadalom egyes rétegeiben más-más mértékben vannak jelen (noha ezt természetesen nem tagadta). "A szociológiai háttér hangsúlytalansága, vulgarizálása miatt a nyelvhelyességi elvek rétegzettsége sem válik nyilvánvalóvá" (Tolcsvai 1989:98). Szlovákiai magyar viszonylatban mindez azt jelentette, hogy amikor nyelvművelő irodalmunkban a szlovákiai magyarok beszédére jellemző sajátosságokról volt szó, többnyire homályban maradt, hogy az idevágó megállapítások e beszédközösség mely társadalmi rétegeire, korosztályi csoportjaira stb. érvényesek (s az is, hogy milyen beszédhelyzetre — erre 1. a következő pontot). Pedig a szlovákiai magyar beszédközösség egészéről meglehetősen nehéz tudományosan értékelhető megállapításokat tenni, hiszen ez a közösség távolról sem egységes. Ami áll pl. a tömbben élő — mondjuk, csallóközi — magyarokra, nem föltétlenül (ugyanúgy) érvényes a peremvidékek szórványmagyarságára; ami áll a városlakókra, nem biztos, hogy a falvak népére; ami érvényes a műveltségüket anyanyelvükön megszerzettekre, nem biztos, hogy igaz azokra, akik szlovák iskolába jártak; ami elmondható a fiatalokról, nem biztos, hogy elmondható az idősebbekről stb. (Ezenkívül ami megállapítható e csoportok bármelyikének nyelvhasználatáról egy bizonyos beszédhelyzetre nézve, nem biztos, hogy megállapítható egy másik beszédhelyzet vonatkozásában is.) Tolcsvay Nagy Gábornak a magyarországi nyelvműveléssel kapcsolatos következő megállapítása a szlovákiai magyarra is érvényes: “Az elmúlt évtizedek nyelvművelő gyakorlata [...], miközben a nyelvhelyesség társadalmi vonatkozásait nem tisztázta — a nyelvi formát minden különbségtevés nélkül tanította, terjesztette a határon belüli tízmillió magyar között. Egyként akart tanítani mindenkit, s azt próbálja most is. Viszonylagos eredménytelensége épp e módszerbeli gyengeségéből fakad. Hiszen nem lehet mindenkihez ugyanúgy szólni, nem lehet mindenkitől ugyanazt kívánni — teljesen más körülmények között. A nyelvművelő műsorok, cikkek nagy része mégis így cselekszik, egyre jobban kiszorulva a hazai művelődés alakító tényezői közül." (1989:99) Ez az egyezés természetesen nem a véletlen műve, hanem azt a tényt tükrözi, hogy a szlovákiai magyar nyelvművelés magyarországról importálta mind elveit, mind pedig módszereit. 6. A monolitikus szemlélet része volt a beszédstílusok iránti viszonylagos érzéketlenség is. Nem mintha ez a kérdés egyáltalán nem merült volna föl. A szlovákiai magyar nyelvművelő irodalomban gyakran történik utalás arra, hogy valamely jelenség inkább a mindennapi beszédben vagy írásban érvényesül, de mégsem elégszer, nem következetesen, s nem egy meghatározható fogalmi és szemléleti keretben. Ennek következtében a gyakorlat mégis az, hogy még a Comenius Egyetem magyar tanszékének hallgatói is többnyire csak a "helyes" — "hely
