Irodalmi Szemle, 1993

1993/3 - DOKUMENTUM - E.FEHÉR PÁL: Három tételben Mandelstamról

DOKUMENTUM

gyományokat és a modern franciákat ötvözi költészetében. Egészen úgy, ahogyan ő is célként tűzte ezt maga elé.

Mandelstam kölföldi és orosz méltatói megegyeztek abban, hogy a költő számára nem múló epizód volt az örmény út. Azok pedig, akik Mandelstamot pusztulásra ítélték, tévedhetetlenül megérezték ugyanezt, mert kiolvasták az örmény ciklusból, illetve az Orményországi utazás című nagy ívű és pompás esszéből a költő mély és legyőzhetetlen belső ellenállását mindennel szemben, ami embertelen, ami az ősi emberit, a kultúrát akarja lerombolni.

Egy rajz története

A XX. kongresszus utáni nagy oroszországi rehabilitálási lázban Mandelstam munkássága és személye alig-alig említődött. A régi barát, Ilja Ehrenburg írt róla tömör emlékeztetőt, ám ez egy kazahsztáni orosz folyóiratban látott napvilágot, s a szerkesztőt szigorúan megrótták "tévedéséért". Ehrenburg emlékirataiban is szentelt egy fejezetet Mandelstamnak, amelyben óvatosan ugyan, de a költő értékeire figyelmeztetett. Ezért pedig Ehrenburg kapta meg a magáét, "minek túlértékelni a húszas éveket" — mondták neki. Hruscsov bukása után pedig Mandelstamnak szinte a nevét sem lehetett leírni, s ebben ekkor már nem az egykori pályatársak féltékenysége, illetve a dogmatikus irodalmárok szűkszavúsága játszott szerepet, hanem egészen egyszerűen tudomást sem akartak venni arról, hogy Mandelstamot lényegében megölték. Amikor végre megjelenhetett (1973-ban!) verseinek erősen megcsonkított gyűjteménye (például a Sztálinról szóló vers is hiányzott), akkor az előszó írója azt a tényt, hogy a költő 1928-tól nem jelenhetett meg nyomtatásban, 1934-től pedig gyakorlatilag száműzetésben élt, majd a lágerban meghalt — "kényelmetlenségnek" minősítette.

Ugyanakkor Moszkvában verseinek kéziratos gyűjteményei (nem egyszer a négykötetes Egyesült Allamok-beli orosz kiadás nyomán) széles körben terjedtek. Egy atyai moszkvai barátomtól, Jurij Dembrovszkijtól, az írótól (18 évet ült börtönben) kölcsönkaptam egy példányt, s ajándékba több fényképet a költőről. Hazatérve Budapestre megmutattam ezeket a fényképet Nagy Lászlónak. Vele akkortájt együtt dolgoztunk az Élet és Irodalom szerkesztőségében, ő volt a kép- szerkesztő, én pedig az olvasószerkesztő. Nagy Lászlónak megtetszett Mandelstam arca, meg az is, amit tragikus sorsáról, valamint költészetéről megtudott

— és így született meg a rajz, Mandelstam Nagy László által készített portréja. Meg is jelent 1966 januárjában az Élet és Irodalomban.

Talán ez volt a kezdete annak (no meg az újvidéki Hid egy szerb források nyomán készült publikációja), hogy Mandelstam nevét kezdte a magyar olvasó is megismerni.

Aztán Bella István kezdte önszorgalommal fordítani, Pór Judit és sokan mások folytatták a munkát, s ma már Mandelstam magyar nyelven is jól megismerhető.