Irodalmi Szemle, 1993
1993/1 - Z. NÉMETH ISTVÁN: Tanulmány a Szerelemről - Z. NÉMETH ISTVÁN: Arkhimédész utolsó tánca
Tanulmány a Szerelemről Bujkál bennünk tétován, maga se érti, mi köze hozzánk, miért van furcsa késztetése kusza, kócos lelkünk dalát megkomponálni. Annyit tud rólunk, fura egyfejű szigetek vagyunk, úszunk a könnyes horizonton szétdobált narancshéj-csónakok közt, annyit tud rólunk, hús-vér vonatok szakadnak szét majd a végállomáson, az utolsó hangnál, hol a Kalauz merőn néz jegyünkre, s kilyukasztja homlokunkon a megdagadt, véres csillagot. Belőle ömlik majd ez a dal, kissé hamisan-keserűen, onnét illan el minden, mit vágyunk, ez a gengszter hűtlen elhagyott. Majd égnek köztünk tétova Napok, pici hővel. S új nevet csavaroznak fel ajtónkra a másodpercek, és zenfogva vezetett kicsi Énünk léggömbbé dagadása — ünnepi perc. De addig... Bujkál bennünk tétován, maga se érti, mi köze hozzánk, próbálja elnyomni ásításait érző bőrünk pórusain. Arkhimédész utolsó tánca Szőke vagy, ég tőled a szám, sámándob pufog, néz a nép körül, tiéd a legszebb, a legragyogóbb minden vízbe mártott test közül. Ölelésed öltés a rút, mély seben, mit két álom közt a valóság mutat, hangod a messzi óceán felől érkező szél-üzenet, rejtik a fák árnyukat.- -
