Irodalmi Szemle, 1993

1993/2 - DOKUMENTUM - PALÁSTI LÁSZLÓ: „Maradok az, aki voltam...”

járó "kassai kormányprogrammal'' írta be nevét Csehszlovákia legújabbkori, közvetlenül a második világháború utáni történetébe, s az alakulófélben levő csehszlovák kormányzati szervek ideiglenes székhelye lett. A (vezető) magyar értelmiségieket és általában a középosztálybelieket tömegesen kényszerítik menekülésre, illetve utasítják ki az országból, egymás után nyilvánítják őket háborús bűnösöknek. Ilyen körülmények között az idős Gömöry János helyzete is bizonytalanná válik. Már 1945. április 27-én levélben keresi föl Szalatnai Rezsőt — ugyan ki mást? — és arra kéri, nézzen utána, valóban rajta van-e a háborús bűnösként Magyarországra kiutasítandók listáján, mivel néki e tekintetben egymással ellentmondó értesülései vannak.4 Érdekességként megemlíthető, hogy a köztiszteletben álló idős férfiú e helyen egy ''tegnapelőtt'', tehát április 25-én írott levelére is hivatkozik, melynek azonban a Magyar Akadémia Kézirattárában fellelhető, Szalatnamak címzett levelek között nem találtam nyomát. Nyugdíját megvonják — ezt később Szalatnai Rezső közbenjárására kezdik el neki újból folyósítani —, a felesége házából befolyó szerény jövedelmekből — a lakbérekből

— tengetik életüket, ám ezek is elapadóbari vannak, a lakásukból minduntalan ki akaiják őket tenni. Egy alkalommal például a szobáikat hatóságilag lepecsételték, s arra kényszerítették őket, hogy a konyhában lakjanak. Eg}' következő alkalommal viszont már a kiutasítási végzést is kézhez kapták, és három órán belül el kellett volna hagyniuk a várost, sőt az országot is, amiből azonban a kassai polgárok széles körű tiltakozására — legalábbis egyelőre — nem lett semmi. Önéletrajzi kötetében ő maga így emlékezik vissza ezzel kapcsolatban: ''Mióta a Bcneš-kormány intézte az ország sorsát, állandóan ki voltunk téve annak, hogy bármely pillanatban kitelepítenek bennünket. De mégis keserves volt annak elgondolása, hogy így, szinte meggyalázva, cl kell hagynunk azt a földet, ahol serdülő ifjúkorom óta, egy hosszú életen át, a magam érdekeit igen sokszor feláldozva, őrizeten ül, de a szlovákok nemzeti érzését megbecsülve, munkálkodtam a magyar kultúra terén.''0 A személye ellen irányuló meg-megújuó akcióknak az sem tudta elejét venni, hogy 1946-ban a magyar nemzetiségű antifasisztákat igazoló bizottság javaslatára — melynek elnöke a sokak által megbecsült helybéli orvos, az üldözött és nélkülöző csehszlovákiai magyarok megsegítésére Szalatnai Rezső által szervezett Segélyalap, valamint az ugyancsak Szalatnai Rezső irányításával működő illegális érdekvédelmi szerveződes, a Csehszlovákiai Magyar Végrehajtó Bizottság kassai összekötője, dr. Simái Béla volt! — csehszlovák állampolgárságát a kassai helyi nemzeti bizottságtól ideiglenes érvénnyel visszakapta.7

Szalatnai Rezső hagyatékában van Gömöry János fentebb már említett, 1945. április 27-én írt levele. Az 1947 nyarára eső kitelepítése között eltelt két esztendő alatt több mint félszáz levelet küldött — nagyjából havonta kettőt, vagyis kéthetenként egyet — fiatal(abb) pozsonyi írótársának. 1946. január 17-én például Szalatnaiék segélyakcióját dicséri, s a szlovákiai magyarság "szomorú, megalázó" sorsa fölött elmélkedik.S S bár 1945 júliusa óta nem kapott nyugdíjat ő maga sem és arra kényszerül, hogy lassan eladogassa a holmiját, mások miatt aggódik, és a nálánál is bizonytalanabb helyzetben levő három kassai írótársa — Darkó István, Keller Imre és Urr György — számára kér Szalatnaitól segítséget: "A kassai magyar társadalom sorsa — úgy látom — meg van pecsételve"9 — summázza tapasztalatait 1946. március 4-én. Április 20-án saját nyugdíjának folyósítása ügyé