Irodalmi Szemle, 1993

1993/2 - E. FEHÉR PÁL: Az első Csehszlovák Köztársaság első újságírója

R. FEHÉR PÁL

Beszélgetések TGM-mel és a vele nagyjából azonos időben készült regény, a Harc a szalamandrákkal között?

Ferdinand Peroutka még közös múzsa ihletésében képzelte el az irodalmat, az újságírást és a történettudományt, pontosan úgy, ahogyan a régi görögök. A demokrácia iskolájának látta, s nélkülözhetetlennek hitte nemzete számára.

Ezt a szerepét — kényszerű elhallgattatása után — most teljes mértékben felismeri az újjászülető cseh szellemiség. Ezért adták ki újra történeti munkáját, az Allamépítést, ezért jelent meg három év alatt vagy öt kötetnyi esszéje, publicisztikája. Milan Otáhal Ferdinand Peroutka muž prítomnosti (Melantrich, Praha 1992) című kismonográfiája pedig méltó összefoglalása e jelentős életműnek.

Végezetül nem szeretnék elmulasztani egy párhuzamot, amely talán erősebb, azazhogy a megfelelő fénybe helyezheti Peroutka személyiségét és munkásságát a magyar olvasó előtt. A magyar históriában az újságírók távolról sem játszottak olyan kimagasló szerepet összekötve mintegy a politika és a kultúra területeit, mint a cseheknél. Kiváltképp a XX. században. Nem azért, mert a magyar hírlapírás szegény lenne nagy tehetségekben, a reakciós-nacionalista Rákosi Jenőtől a liberális és polgári forradalmár Fényes Lászlóig, vagy a két világháború között hirtelen Bálint György, Zsolt Béla neve csillan fel. (Most ne szóljunk azokról az írókról, akik, mint Jókai, Mikszáth, Móricz, Kosztolányi az újságírás mesterségét is gyakorolták, Karéi Capekhoz, Jaroslav Seiferthez hasonlóan). A magyar hírlapírónak lehetett és volt is tekmtélye a literatúra köztársaságában, de a budai Vár ura talán niég létezésükről sem tudott. A liberális demokrata Peroutka vagy a kommunista Julius Fučík s a többiek azonban úgy mozoghattak egyformán otthonosan az irodalom és a közélet fórumain, hogy bizton tudták: véleményükkel számol a hatalom is. Ugyanis a prágai Hrad lakói, Masaiyk vagy Beneš határozottan tudták, hogy a sajtó tekmtélye és tisztessége ugyanúgy része a demokráciának, mint az a tekmtély, amelyet — mondjuk — Karéi Čapek kölcsönözhet a köztársaságnak. A budai Vár ura, Horthy viszont hangsúlyozottan nem volt kíváncsi a demokráciára semmilyen formában.

Valamikor Németh László egyik esszéjében (Az én cseh utam) olvashattuk: "A cseh népben azok a tulajdonságok voltak együtt, amelyeket én magam s népem erényeinek szerettem volna látni: szelíd polgáriasultság és kemény igazságszeretet..." Már csak ezért is érdemes lenne megismernünk Ferdinand Peroutkát.