Irodalmi Szemle, 1993
1993/2 - INTERJÚ BEKE GYÖRGGYEL: „Zárkózzon föl a nyugati kultúra hozzánk!”
Cserhalom nem mese, nem valahol a Dunántúlon van, hanem Beszterce-Naszód megyében. így próbáltam a magyar történelembe visszavezetni az erdélyi olvasókat. A román hatalom nagyon rossz néven vette ezt, úgy érezte, hogy én ezzel a csellel vissza akarom csempészni a fejekbe a magyar történelmet. A végén, 83-ban, amikor leszorítottak a pályáról, amire majd külön ki akarok térni, mert az egyik könyvem miatt kitört a botrány, akkor elhatároztam, hogy ha más mód nem marad, ha ezt a szociográfiai sorozatot nem folytathatom, nem engedik megjelenni, a kiadó sem vállalja, akkor írok egy történelmi regényt az 1854-es székelyföldi összeesküvésről. Ez teljes egészében a mostani Romániában játszódott le, központja, ahonnan irányították, a régi Bukarest. Vezetője Mack ezredes, Komárom várának egykori tüzérparancsnoka. Rengeteg román hőst hozok be, szépen kicifráztam a múlt századi bukaresti életet. De így sem engedték. Azt mondták, Beke be akaija csempészni a magyar történelmet. A regény az idén jelent meg a Zrínyinél Világos árnyékában címmel. A történelem azért van jelen végig szociográfiai írásaimban, mert pótolni kellett a tudatban a hiányzó törté- nelemismeretet.A regényírást eleve azért választottam. Szívesen keverek valóságelemeket a regényeimbe. Sokan azt méricskélik, hogy mennyi bennük a szociográfia. Engem ez nem érdekel. A regényírásba azért kezdtem bele, mert voltak olyan jelenségek, amelyeket konkréten megírni nem lehetett. Vagy a személyek, vagy a történelmi helyzet miatt. Tehát módosítani kell rajta, de a riporton módosítani mégsem lehet. Bár erre volt már kísérlet. Néha-néha a riportban nem lehet megírni azt, amit a korszakról el kell mondani, amit riporterként érzékeltem, ezeket a témákat menekítettem át regénybe. Ez magyarázza regényeim jó részének a vázlatosságát. Azonnal a mondanivalóra térek, a szociog- ráfushoz így illik, nem részletezem az életkörülményeket, a ruházatot, a szerelmi életet, tehát mindazt, ami természetesen mind oda tartozik az ember életéhez, csak éppen nekem nincs türelmem a cifraságokhoz. Mielőbb el kell mondanom azt, amiért a regényt írom. Ha az Isten megsegít, ha időt ad még, akkor azt szeretném, hogy regényben mmtegy szmtetizáljam mindazt, amit eddig riportokban, élettapasztalatokban összegyűjtöttem. Mert azért az az igazság, hogy az írói szociográfia érdekes lesz száz év múlva is, ha az lesz, de a regény azért nagyobb hatást tud gyakorolni bármikor, és sokkal jobban tudja jellemezni a korszakot. A színdarabok? Egyik darabbal, amelynél Vajda Béla volt a szerzőtársam, pályázatot is nyertünk. Az irodalomtörténet is mmdig vonzott, érdekelt. Én adtam ki Koós Ferencnek, egy bukaresti magyar papnak az emlékiratát a Kriterion hagyományőrző sorozatában. Utószavaztam Duba Gyula Vajúdó parasztvilágát. Kiadtam Veres Sándor emlékiratát, mégpedig sajátos módon. Teljes egészében Romániában lehetetlen volt kiadni, a nagyon sok román vonatkozás miatt nem ment volna. A szerzőről viszont alig tudunk valamit. A bukaresti református egyház főgondnoka volt, a múlt század hetvenes éveiben vezető embere a bukaresti magyarságnak. Nagy veszteség lett volna említetlenül hagyni. Ezért aztán kézbevettem kétkötetes emlékiratát, és mmdazokat a részeket, amelyek Romániában cenzurális szempontból nem voltak tilalmasak, kiválogattam. Nem kimondott tanulmányt írtam, hanem "oldott életrajzot", amelyben más típusú betűkkel adom az ő fogalmazását akár négy-öt oldalon át. Ahol csak lehet, maga
