Irodalmi Szemle, 1993
1993/2 - POÓR JÓZSEF: Apátia 1 kilométer
Apátia 1 kilométer Apa mégse megy el Apátiába. Ki mondaná meg nekem, merre van Apátia? Mert ha még Fontos Karcsi, a földraj szakos sem említette eddig, akkor az csak fehér folt lehet az én térképemen. Kinek lesz az jó, ha marad? — kérdezte a főorvos, akit, a jóistenke tudja, miért, de én Csikágói Brigantinak hívtam. Napszemüvegének kerete olyan volt, mint a nagyi palacsintasütője. Mindig sikítani kényszerülök, amikor a filmből a már jelzett gazembert vélem a hátam mögött settenkedni. Lehet, hogy a főorvos olykor átrepül Amcsiba maszekolni és ott beugrás gengsztert alakít? Ránézek, ő énrám, kezemet máris szoríthatom a számra. O meg csak úgy zúdítja pergőtüzét anyámra, hogy: A félje már jó úton volt Apátia felé, mindenbe beletörődött, és akkor maguk itt mindent elcsesznek! Eközben anyámból egy automata bömböli a neharagudjon-t. Ha apám jó úton volt Apátia felé, és mindenbe beletörődött már, akkor az az út nem lehetett jó. A jó utakba nem szoktak csak úgy beletörődni. Meg aztán apám nem olyan ember, aki önszántából bármilyen útnak nekiindulna. O olyan, akit ha nekiállítanak egy kavicsdombnak, akkor a markába köp, s az a domb egy órán belül a háta mögé kerül. Csak a lapát búja ki. Nem vágyott ő sohasem Apátiába, se máshova. Csak a mindennapi lapátra és a mindennapi sörre, mint azt nem egyszer mondta. — Őt pedig még egyszer be ne hozza! — mutat rám Briganti. Mert érti ő a tekintetemből: Csak egyszer tévednél te be az én utcámba...! — És elegem van magukból! — adja ki ezzel uhuikat. Anyám kiosztotta nekem a két gyorspofont, mert a Csikágóinak kéretlenül megmutattam a nyelvem színezetét, aztán indultunk. Ki a kórházból, ki a Sárga Gebéhez, a százhúszas Skodához. A kormánykerék mögött csak egy kalapot láttam. Vagyis a kormánykeréken. Alatta valahol Mataloha Ödön bácsi volt, a távoli rokon, aki eljött, hogy kézbe vegye ügyeinket. Anya mond valamit a kalapnak. Erre a kalap mintha nőni kezdene. Küiajtja Ödön bácsi sarlógörbe orrát, kövér bajuszát. — Na jó! — dörgi a sarlógörbe orr. — Váljatok csak! — így a kövér bajusz. — A szentségit, most már mindent értek! És én most már végképp nem értek semmit sem. Hja, ilyen az élet, mondaná apám, aki leginkább jó lapátra és hideg sörre vágyott. És nem holmi Apátiára. Pedig most az egyszer szerettem volna érteni az életet. Anyámat, Ödön bácsit POOR JÓZSEF
