Irodalmi Szemle, 1993
1993/12 - SZÁSZI ZOLTÁN: Reménytelenül
SZÁSZI ZOLTÁN Reménytelenül reménytelenül ám mindazonáltal sziklaszilárdan percenként nyolcvan dobbanásban benne rejlik a félszeg jövendő csillagait nem terekre s tornyokra helyezve hanem isteni eszme lágy anyagot formáló szent keze által úgy elhelyezett rendbe illeti melynek örvendője a gyatra szem és suta lélek fölemelkedések repülések táguló horizontok oly örök ívén hitetlenül bárgyún s üvöltve fájva sok tízezer megtaposott tört csontja nevében keresni kezdem a jambusokat elveszett lépcsők porhanyó párkányait tapogatva jutni mind közelebb a tökéletesebb most viruló kegy meleg ölébe ó szabad gondolatok szavak tettek keresztek nélküli utcák vihar előtti csöndben jajgat áfán a levél riadt lányok menekülnek a lágy esti fény melegében galambok bújnak harangok menedéke mögé bizalmatlan neonok pásztázzák később kihalt utcasorok közt a nedvesen csillogó aszfalt simaságán elkopogó vándor lépteit köhögéssé érik hajnalban a nehezebbé váló légzés fullad a szív s benne a köd örökön netovább már lázadó nyomaid eltünteti majd az első reggeli járőr
