Irodalmi Szemle, 1993

1993/2

XXVI. ÉVFOLYAM □ 2. SZÁM □ 1993 FEBRUÁR Fülöp Antal: Najdélandó cséli A mama a price sen feküdt, lópokróccal letakar­va, hanyatt feküdt, a pokróc alól kilátszott a haja meg a talpa. A papa meg, mint akiből ki­rántották a csontot, leroskadt a prices elé, és bilincselt kezét maga előtt tartva, mintha a T=TT kezdte: Múlasz dévla múlsz Beke György: "Zárkózzon fel a nyugati kultúra hozzánk" Zárkózzon fel a nyugati kultúra hozzánk! Nálunk négyszáz esztendős a vallási türelem, Erdélyben ötféle szertartás szerint dicsérték az Istent akkor, amikor a nyugati Krisztus-hívők egymást gyilkol­ták. Nem igaz, hogy a Nyugat leckét adhat El­mar ább adhat Roncsol László: A Hymnusról Kölcsey szövege és Erkel Ferenc dallama bizo­nyult rá alkalmasnak, miután a Nemzetiben 1844. július 2-án telt ház előtt a többi pályamű sorában elhangzott, s a szónak és a zenének ez a valóban szent, imádkozó szövetsége a meg­rendült hallgatóságot kiemelte a székeiből. A kö­zönség fölállt, s e spontán mozdulatával, majd ovációival voksolt a Kölcsey és Erkel szellemi frigyéből született nemzeti himnusz mellett. a Nyugatnak ] IRODALMI SZEMLE 2 RODALOM □ KRITIKA □ TÁRSADALOMTUDOMÁNY

Next

/
Thumbnails
Contents