Irodalmi Szemle, 1993

1993/11 - CSELÉNYI LÁSZLÓ: 56/89 avagy magyarázatok egy megíratlan bizonyítványhoz

56/89 avagy magyarázatok egy megíratlan bizonyítványhoz

ra incognita idején. Legtöbbjük töredék volta miatt maradt mindmáig kéziratban. Akkortájt ugyanis elégedetlen voltam a „hagyományos ” versekkel, mire meg eljutottam az Összefüggésekhez, akkor már nem tudtam velük mit kezdeni, arról nem is szólva, hogy, mint jól tudod, hetvennyolcig nem is lett volna módomban publikálni sehol, így hát szépen feledésbe merültek ezek a kísérleteim.

Mostanában azonban, nyilván így vagy Te is ezzel, egyre gyakrabban turkálok a múltamban, régi írásaim, levelezésünk, naplóim között. Több oka is van ennek (legalábbis az én esetemben), egyik, ugye, a honnan jövünk örökzöld kérdése, melyet az újabb korszakváltás, a nyolcvankilences s a nyomában tülekedő újabb meg újabb, bennünket, vén reakciósokat mellőzni igyekvő nemzedékek nyomása tesz időszerűvé. A másik ok pedig, hogy szégyen-nem széfen, alighanem mégis igaza volt Mihálik egykori versének, amelyben a költő arról beszél, hogy a költészet, mint a szépasszonyok, a pelyhes állú ifjakat részesíti inkább előnyben.

Apropó: a nyolcvankilences korszakváltás! Az Elvetéli szivárvány a címét még egyik Párizsban írt szövegem nyomán kapta. Hatvannyolc végén írhattam, s így kezdődött: Lámpavasak Legfelsőbb Tanácsa! A szöveg több ízben is megjelent, ez az első sor persze mint Történetünk korhadó kalácsa, summa summárum: ennek a szövegnek az utolsó sora ez az^elvetélt szivárvány”. Nyilvánvaló, hogy ez akkor hatvannyolcra vonatkozott, meg ötvenhatra is, meg minden elvetélt forradalomra. Am kilencvenben, amikor e szóban forgó kötetnek címet választottam, valóban nem gondoltam, hogy az elvetéltség nyolcvankilencre is érvényes lesz. Egy fiatal képzőművész barátom, aki a kötet címlapját tervezni akarta, rögtön rá is bukkant a pontos képletre:

56

89

íme a Kolumbusz-tojás.

Újabb, hosszadalmas „megmagyarázom a bizonyítványomat ” kívánna, hogy mi köze mindennek az itt közölt montázshoz. De a magyarázkodásról ezúttal lemondok, vannak dolgok, amelyeket nem lehet megmagyarázni. Csak reménykedhetem, hogy ha mást nem, legalább téged addig fog ez a kompozíció nyugtalanítani, hogy elszánod magad egy újabb „Escorialra ”, s megmagyarázod nekem is, hogy mi akar ez lenni.

Pozsony, 1993. október 1.