Irodalmi Szemle, 1992

1992/1 - Köbölkúti József: Mario Vargas Llosa 1. (tanulmány)

Örvendetes ördögi Peru-szimpátia

járókelők) mozaikokból épül fel, ám ezeknek a ’’részecskéknek” csak annyira van egymáshoz közük, amennyire a mozgalmasságot, a tömeg hömpölygését, a közlekedés sokszínűségét karakterizálják. A terek és sugárutak ’’szuverén” használata egyszeriben ismerőssé teszi a tájat. Végül is a regényben felbukkanó városok képzeletünkben hatalmasakká lesznek, talán mert távoliak és dallamos nevük van, talán mert van bennük bizonyos sejtelmesség, varázs, egzotikum, egy távoli földrész felfedezésének titkolt öröme.

Mario Vargas Llosa prózája harmonikusan igazodik a halk lelki rezdületekhez, s ugyanakkor az emberi erőfeszítésekhez is. Hőseivel állandóan szinkronban van: együtt örül sikereiknek, ám ugyanakkor együtt búsul kudarcaikon is. Humánus, együttérző magatartása nem a mizantrópé, hanem a cselekvő-törekvő emberé,aki néha ideális, néha meg esendő, s különféle társadalmi erőviszonyok edzik: hajítják a porba vagy emelik fel. Megfigyelése, észrevétele egyúttal leltározás és számonkérés is hol a társadalom, hol pedig az egyén szemszögéből, attól függően, mikor melyik pólusnak tulajdonít szerzőként fontosabb szerepet. Kötélhúzás ez Idővel, Hellyel és Renddel, egybeolvad itt fényes Múlt gyarló Jelennel és lehetséges Jövővel, becsvágy csap össze önmarcangoló pesszimizmussal meg nihilizmussal, törekvés akaratgyengeséggel, de végül is mindig az erkölcsileg erősebb győz, még akkor is, ha a vég tragikus. Llosa lélegzetelállítóan írja le az ezredesnél történi kihallgatást Rabszolga, alias Ricardo Arana kadét titokzatos halálával kapcsolatban. Röviden, megfontoltan egymásra épülő gondolatok segítségével szuggesztíven ecseteli a tisztek egymás közti beszélgetését, de sejteti, hogy ezek az emberek másképp gondolkodnak és másképp cselekszenek; az ő igazuk ’’vitathatatlan”. Aranára ugyanis halottkémi jegyzőkönyv alapján rábizonyítják, hogy öngyilkosságot követett el, s ezt az ’’állítást” hivatalos formában deklarálva még a ’’cinkosokkal-tettesekkel” is ’’elhitetik”.

Az író idősíkokat váltogatva ügyes megoldásként használja a retrospekció módszerét. A Rend és a Törvény parancsa, ellentmondást nem tűrő szigora ugyancsak meghatározhatja a múltbeli megszépítő visszaemlékezés felbukkanását; valahol így a múlt és az objektív valóság összemosódik. A megfejtés ilyenkor nemegyszer keresztrejtvényszerű.

Llosánál többször egybeépülnek a beszédsíkok, akár két ember konfrontációja olvadhat össze egyetlen masszává:”Mi történt, mondja?”, a hegylakó meg, semmi, hadnagy úr, hogyhogy semmi, azt hiszi, hogy a katonaiskola cirkusz, nem, hadnagy úr, miért ilyen a feje, levágtam a hajam, mert melegem volt, hadnagy úr, akkor Huarina is elnevette magát... Egy-egy laza szerkezetű többszörösen összetett mondatba beépített, különböző szereplőtől származó mondanivaló a zaklatottság benyomását kelti, s elsősorban a tudatalattiból felmerült képlékeny reminiszcenciáknak tulajdonítható, de közrejátszhatnak benne pszichikai diszkrepanciák és objektív tényezők is.

Llosa általában csaknem teljesen eliminálja magánvéleményét. Az író megmard művei hátterében, hőseit változó körülmények közé helyezi, akiket azonban — mértéktartással

— nem kísér sem részvét, sem pedig szimpátia; a szenvtelen alapállást döntse el a helyzet, a regényalak reakciója, viszonyulása az eseményekhez. Nem szépít, és nem is tussol el semmit. A véleménynyilvánítást ráhagyja az olvasóra. A jelenetek-epizódok esetében a leírással szemben a cselekményességet helyezi előtérbe. Gyakran teszi még