Irodalmi Szemle, 1992
1992/9 - A. SZABÓ LÁSZLÓ: Mások regénye
Mások regénye éppen férfi nem. Hiszen, s ezt egy pillanatra se feledjük, a csehszlovákiai magyar író opuszait csak csehszlovákiai magyar nők olvassák. A szerző dönt továbbá arról is, hogy a jelképesen értendő dolgok mennyire tükrözzék a pietista szabadság egyértelműségét. Az ezernyi lehetőség közül valószínűleg azt választja, amelyet legkevésbé kell és legkevésbé lehet magyarázni. A folytatásban tehát arról lesz szó, hogy főhősünk erőlködve próbálta továbbpergetni az álombéli eseményeket. Ismerős lányok, asszonyok jelentek meg előtte, akik egykor tetszettek neki, de közelebb kerülnie hozzájuk sohasem sikerült. Egynéhányuk meghívása is csak arra volt jó, hogy friss adalékokat teremtsen a bélyeggyűjtés szent filozófiájához, s egy-két pohár ital elfogyasztása után a lényegtelen elemek megvilágításával maga határozhassa meg az értelmezés kiindulópontját. Ekkor már tudta, hogy sohasem lép be ebbe a kuplerájba, mert csupán illuziófoszlányait veszíthetné el, kiábrándultságát csak növelné az önmegtartóztató eskü elől menekülő szerencsétlen ifjak látványa, s még a vécékagylók bűzének is különleges jelentést tulajdonítana, mint a megdi- csőült üresség mindenható motívumának. Inkább a sarki kocsma felé indult, bár tudta, messze még a nyitás ideje, de a körbevizelt lámpaoszlopok tövében mindig talált néhány érdekes alakot, akik titokzatos történeteikkel gyötörték, hogy ily módon próbálkozzanak túlvilági tehetetlenségük feloldásával, ő mégis szívesen hallgatta őket. Az idő érezhetően megállt.Az ismeretlen katona szobra egy fűzfának dőlve integetett az első emeleti ablakok felé, ahol egy vadul rángatózó mezítelen lány próbálta kéjes táncával szórakoztatni. A játszótéren két fekete öltönyös kisfiú vívott kardpárbajt súlyos márványkeresztekkel. A tűzfalakon öles betűkkel állt főhősünk halálhíre. A szerző már régen avatkozott bele közvetlenül a történet alakulásába, bár egyértelmű, hogy a háttérben az ő rendezőelvei alapján történik minden, s a hazai szokásokhoz és a konvenciókhoz alkalmazkodva ezúttal is inkább csak sejtetni engedi önmaga jelenlétét, csakúgy, mint a lényegesebb történéseket. Hiszen írhatna másról is. írhatna arról, hogy főhősünk merev testtel, gépiesen lépdelt, mindegy volt neki, merre megy, csak távolodjon otthonától. Erezte, ha hazatérne, már a kapuban rátámadna a szamárfület mutogató halál gondolata, s nehezen tudna neki ellenállni. Egyre világosabban látta, hogy egész utazásunk célja az utolsó, a végső állomás elérése, amelyhez mindenkinek a lehető legeredetibb módon kell eljutnia. De a szerző erről hallgat, holott jómaga sem gondolkodik másképp. Itt és most (és ezt jól tudja) hallgatnia kell. Vagy másról beszélnie. így már csak annyit tart fontosnak elmondani, hogy főhősünk a reggeli szürkületig hánykolódott, s arra ébredt, hogy karját orvosok szorongatják, s fecskendővel állnak felette.
