Irodalmi Szemle, 1992

1992/1 - Köbölkúti József: Mario Vargas Llosa 1. (tanulmány)

Örvendetes ördögi Peru-szimpátia

annál gazdagabb belső élet sarjadjon. A teljesség igénye számukra örök vágyakozás marad.

Csupa félresiklott élet: Alberto költő, sőt regényeket is ’’fabrikál”, hogy legyen pénze cigarettára, ő azonban — ki tudja, akarata ellelnére-e — mérnöknek készül. Rabszolga is lelkileg megnyomorított, tudniillik tengerésznövendék helyett a mérnöki kar végzőse.

S ezeknek a kadétoknak még a mentalitásuk is kiegyensúlyozatlan, a félelemmel teli terrorisztikus légkört tükrözik; gondolataik minduntalan a tudatalatti, az elfojtott ösztönösség szintjén mozognak, környezetükhöz kaotikusán, összefüggéstelenül viszonyulnak, azaz totális diszharmóniában élnek. Legtöbbször fáradtak, dekadensek és nihilisták, néha azonban felvillanyozódnak, mert életcélt, határozott emberi értékeket keresnek.

A város és a kutyák jelen időben játszódik; az író beavat minket a legintimebb kulisszatitkokba is. Sivár, puszta, fülledt világot ábrázol. Az ököljog itt a Törvény, a Rend, másfajta lehetőség hasztalan, lehetetlen és reménytelen. Az emberek fenevadakká válnak, nemegyszer emberi mivoltukból is kivetkőznek. ”A katonaság a legnagyobb zűrzavar” — mondja valaki a regényben —, ”a külvilág számára mégis látszólagosan szervezett.” A kadétokban az elaljasult bosszúállás vágya munkál, a ’’majd egyszer én is visszaadom” kegyetlen elhatározása. S ez a megtipratás a tisztek látszólagos beleegyezésével így hagyományozódik nemzedékről nemzedékre. A zord katonai viszonyokra utal Garrido kapitány szinte ’’diktatórikus” kijelentése is, amelynek értelmében ”a katonai szellemnek három egyszerű tényezője van: az engedelmesség, munka, bátorság”.

Nehéz meghatározni, ki is a főszereplő, de talán Alberto áll a középpontban, legalábbis vele foglalkozik a legtöbbet — akárha az író alteregója lenne —, körülötte bukkannak fel és tűnnek el a többiek: még a katonatisztek is. Körülveszik őt a ’’katona társadalom” jellegzetes figurái: sajátos emberi jellemek és magatartásformák hordozói. Lényegében előkészítik, kiegészítik és segítik Alberto ténykedését, meghatározzák lelki rezdüléseit, gondolkodásmódjának fejlődését és alakulását. Az intimitást mellőzve, a szemünk előtt ’’tárulkozik ki” Alberto egész élete (házastársi kapcsolat apa és anya közt; iskolai rendszabályok; szerelmi epekedése Teresa iránt).

A szereplőknek többnyire csak csúfnevük van; az epiteton ornansok végigkísérik őket ezen az életszakaszon (a katonaiskolai évek folyamán), elfedik valódik nevüket, s így nagyítódnak fel segítőkészségük, pozitív emberbaráti cselekedetük révén, vagy aljasulnak le az olvasó előtt parlagias modorukkal, gyilkos indulatukkal (Jaguár, Rizsfaló, Rabszolga stb.). Talán fölösleges hangsúlyozni, hogy a csúfnevek környezetfelidéző ereje egy külön világot tár elénk a ma kíméletlen vadontörvényeivel. Hangsúlyozottan aláhúzhatjuk; a Leoncio Prado katonaiskola ’’speciális” társadalom, mivelhogy őrült agyak lázas- hagymázos koholmányai, észbontó ellentétes rendeletek és parancsok, a Rend különlegesen polarizált Törvényei működnek itt, s gúzsba kötnek minden építő szándékot, pozitív törekvést. Kibontakozásra úgyszólván nincs semmiféle lehetőség.

Ugyancsak környezetfelidéző szerepük van a helységneveknek (Iquitos, Arequipa, Lima), valamint az utcák megnevezéseinek is. A regényben szereplő városok végtére is az európai ember számára bizonyosfajta egzotikumot rejtenek magukban, egy távoli földrész felfedezésének sejtelmes örömét. Llosánál, miként Márqueznél is, még megvan