Irodalmi Szemle, 1992
1992/9 - MONOSZLÓY DEZSŐ: A szétgurult golyók története
MONOSZLÓY DEZSŐ olvastam, amire apám könyvtárában ráakadtam. Ilyen szempontból senki sem ellenőrzött. Az egészben az a furcsa, hogy a tízéves kölyök mégis ismeretlen előttem, pedig a számban olyan ízt is érzek, amit ő érezhetett akkor, szinte felszippantom a konviktusi szoba szagát, közben látom magam uniformisban, rövidnadrában, mindent látok, bár időnként egy nagy árnyék eltakarja előlem a látványt. Milyen árnyék? Azt hiszem, én vagyok az az árnyék, az, amivé teljesen hihetelenül lettem... A két személy között nincs se út, se híd. Egyszerűen felrobbant az összeköttetés. Két személyben vagyunk egyszerre ott meg itt Ilyesmin én sohasem törtem a fejem. Kár lett volna. Te beszélgetni se nagyon szerettél, helyetted is én beszéltem, a te életedet is én mondtam fel, magamnak, másoknak, és most már teljesen biztos vagyok benne, az nem a te életed volt... Te viszont mindent tudtál rólam, mert amit nem mondtam el, azt megírtam. Amikor Bangkokban leszálltak, zuhogott az eső, de nem áztak meg, mert a gépből hernyószerű folyosón lehetett közvetlenül a repülőtérre jutni. Kávét rendeltek, és az éppen olyan rossz volt, mint öt évvel ezelőtt. Ezt majdnem megelégedéssel vették tudomásul, legalább ebben nem érte őket csalódás. A kisebb gépben végre az ablak mellé kerültek. Innen jól lehetett látni, hogy ugrál az eső a szárnyakon. A gép is ugrált és remegett. Mire gondolsz? Arra az első dolgozatra. Helyesebben nem is arra, hanem ha most kapnék egy feladatot, mondjuk azzal a címmel, vázold fel röviden az életedet, zavarba jönnék. Semmi érdemlegeset nem tudnék írni róla. Minden élet tulajdonképpen banalitás. Én legalább a címét tudnám: Az elmaradt beszélgetés. És miért maradt el? Már megmondtad, mindig te beszéltél helyettem. Közbe lehetett volna szólni. Igen, de úgyis tudtam, nem arról beszélsz, amire gondolsz. Most se arról beszélsz. Nem rám, hanem rá gondolsz, pedig haragszol rá. Már megint engem szeretsz jobban, helyesebben mindig engem szerettél jobban, de általa minden elromlott, és most haragszol rá. Nem erre gondoltam, hanem arra az emberre és a zöld üveggolyókra. És te? Én arra, amikor először feküdtem le veled. Legalább szép volt? Már nem tudom. Akkor hogyan tudsz rá emlékezni? Csak a tényre, nem az ízére. A repülőgép óriásit rándult. Mint egy szobába betévedt gömbvillámot, sokszínű fényt fogadott a belsejébe, aztán hatalmas, szárnyas disznóként, amelynek felvágták a hasát, zuhant lefelé.
