Irodalmi Szemle, 1992
1992/8 - TURCZEL LAJOS: Irodalmunk irodalomtörténetírási problémái a két háború között
Turczel Lajos könyv nélkül fújták. Első kötetei sturm und drangja után Mécs expresszionista jellegű érzelmi nyíltsága visszafogottabbá vált, és az ünnepélyes, paposan szónokias hang vált uralkodóvá a költészetében. Mivel kitűnő szavaló is volt, sok versét szinte a pódiumra írta, és a kényesebb műgonddal nem törődve megszaporodtak nála a művészi fogyatékosságok. Költészetét néhány nagy kortárs (köztük Illyés Gyula és József Attila) indokoltan, de eszmei elfogultságból adódó túlzással is modorosságban, szentimentalizmus- ban és sűrű képzavarokban marasztalta el. A folyamatos fogyatékosságok ellenére számos nagy verse született továbbra is, s néhányszor a világot veszélyeztető fasizmus ellen is fellépett (Imádság a nagy Lunatikusért, Vörösbegy). 1945 után üldöztetésben és hosszú mellőzésben volt része. Verseit külföldön idegen nyelveken is kiadták, míg Magyarországon némaságra volt kárhoztatva. 1966-ban Fábry — a Hajnali harangszó utáni költészetét annak idején folyamatosan élesen bírálta — az Irodalmi Szemlében védelmére kelt, s 1968-ban én a Madách Kiadóban javasoltam válogatott versei kiadását. Ezt a javaslatot most is aktuálisnak tartom. 1892-ben és 1987-ben a magyarországi Ecclesiánál és Szent István Társulatnál testes válogatásokat adtak ki tőle. A kassai születésű Vozári Dezsőnek már 16 éves korában verseskötete jelent meg, s pár évvel később költői kedvteléséért az egyetemi tanulmányait félbenhagyva újságíró lett. Költészetére a nyugatos líra hattott, és ha nem is vált olyan dinamikus egyéniséggé, mint Forbáth, Győry és Mécs, verselése az övékénél kiegyensúlyozottabb és selejtmentesebb volt. Amíg költőink többsége a vidékhez és a vidéki társadalmi rétegekhez kötődött, addig ő intellektuális hangoltságú verseiben s különösen a Szebb a sziréna című népszerű kötetében kihívó módon a város szerelmesének, a városi életforma hívének vallotta magát. Urbánus életérzésének, éleslátásának sajátos eleme volt a hedonizmus és frivolitás: hetyke szabadszájúsággal énekelte az érzéki szerelmet, s csúfolkodva szamárfüleket mutatott az álszemérmességnek. Groteszk és szatirikus elemekkel telített költeményei nem egyszer kemény társadalmi kritikát is kifejeztek. Hitler uralomra kerülése után költészetében felerősödött az antifasiszta hang. A müncheni egyezmény utáni hónapokban a faji üldözésnek kitett költő a Szovjetunióba távozott, és 1943-tól 1945-ig a csehszlovák brigád katonája volt. 1945 után az ő költői tolla is kiapadt. Halála évében, 1972-ben Magyarországon válogatott kötetet adtak ki tőle, mely aztán 1984-ben azonos címmel (Varázslat nélkül) és változatlan szöveggel nálunk is megjelent. A kiemelt négyek után a második vonalba Földes Sándort, Darvas Jánost, Szenes Erzsit, Mihályi Ödönt, Sáfáry Lászlót, Berkó Sándort és Antal Sándort sorolom be. Az egyenletlen művészi színvonalú, de koncepciózus Földes Sándor avantgardista központú szocialista lírája a baloldali körökben népszerű volt, s egy ideig Fábrytól a legjobb kritikai osztályozást kapta. Avantgardizmusát egy-egy kötet erejéig a prózában is kipróbálta (Én öltelek meg?; Új játékok új színpadra).
