Irodalmi Szemle, 1992

1992/8 - KONCSOL LÁSZLÓ: Szerzetes, tanár, forradalmár

KONCSOL LÁSZLÓ

kénytelen várni az ostrom sikerére. A tanítás mintegy 150 diákkal (Koppán Jenő igazgatása alatt) 1842. október 2-án indult meg az újvári algimnáziumban, s a város, mely az intézményt fenntartotta, a ferencesektől kért oktatókat. A tartományi főnök a pedagógiai segítséget meg is adta, s mindvégig a Poveretto, az „Isten legszegényebbje”, Assisi Szent Ferenc követői oktatták az iskola tanulóit. Piry, mint tudjuk, bölcseletre és klasszikus nyelvekre, latinra és görögre, majd nyilván rebellis szellemre tanított és nevelt. Az 1848-49-es tanévet a kormányzat rendeletére korábban lezárták, a következőt később nyitották meg, de az 1850-51-es tanév végén a gimnázium kapui tíz évre bezárultak. A külvilág felé egy új szakrendszer bevezetési kényszerével igazolták a dolgot, a város ugyanis nem bírta volna megfizetni az új szaktanárokat, akiknek alkalmazását a reform megkövetelte, a lépés mögött azonban tényleges indokul a gimnázium lázadó szelleme bujkált. Az iskolát csak 1860-ban kezdték újraszervezni, s a tanítás 1861 novemberében ismét a ferencesek irányításával indult meg benne. Piry Cirjék azonban, aki valószínűleg az iskola kifogásolt szellemét életben tartotta, már messze járt Újvártól, jórészt országos szerzetesrendi feladatokat kellett ellátnia Budapesten.

A szöveget az alábbi elvek szerint adom közre:

Tartalmát, szóhasználatát és nyelvtanát érintetlenül hagyom, csupán a szlovákok s részben még a szlovének megjelölésére használt, eredetileg nem sértő, de nem saját nyelvi „tót" névszót helyettesítem, tisztelve a szlovák közvélemény érzékenységét, a nem anakronisztikus „szláv” nomennel. (Az olaszok, görögök, németek, finnek, lengyelek nem kifogásolják, ha nem a saját nevükön emlegetjük őket.)

Piry szövegét mindazonáltal mai helyesírásunk szerint közlöm. Az irodalmi Szemle nem szakfolyóirat, törzsolvasói nem filológusok, ezért sem a szedőket, sem az előfizetőket nem óhajtom megterhelni az olvasás szempontjából úgyis közömbös régi ortográfiai szokásokkal. Meghagyom azonban a helység- és családnevek Piry által használt alakját.

Jegyzeteket a Napló lapbeli közléséhez nem írtam; ez a feladat egy remélhető könyvbeli változat elkészítésénél vár rám. Piry forrásai elég megbízhatók voltak, tévedéseiket könnyű lesz kiigazítanunk. A szerző által közvetlenül megtapasztalt dolgok hiteléhez nem férhet kétség, ezek az informmációi forrásértékűek.

Olvasóink nevében is köszönetét mondok Gergelyi Otmárnak, hogy a Naplói évekkel ezelőtt a levéltárban megmutatta nekem. Nélküle valószínűleg ma nem ismerném, s nem tudnám közzétenni. Nem kisebb köszönet illeti meg Diósförgepatony földműves-szövetkezetét és községi önkormányzatát, elsősorban a polgármestert, Lelkes Vince barátomat, mert történelmi kíváncsiságból fakadó támogatásuk lehetővé teszi, hogy ilyen írott emlékeket is föltárjak. Örömmel és tisztelettel nyújtom tehát Piry atya Érsekújvári napló 1848-1849-ben c. füzeteit minden jóakaratú olvasónknak.

Pozsonyban, 1992. július 8-án