Irodalmi Szemle, 1992
1992/7 - DUBA GYULA: A kisebbségi lét mint metafora és esszéirodalmunk
DUBA GYULA hogy szükséges lenne bizonyos kérdések — mint a kisebbségi lét fogalma, jogaink és lehetőségeink törvényei, emberi és nemzeti identitásunk kérdései — tudományos tisztázódására és érzékelhetővé, illetve láthatóvá válására. Önvizsgálatunk gyengéi leginkább esszéirodalmunk szegénységében mutatkoznak meg. A Madách Könyvkiadó Hagyomány és megújulás címmel két kötetben adta ki — 1988-ban és 1990-ben — elméleti munkásságunk keresztmetszetét. A több mint ötven ívnyi anyagban módjával találunk csak valódi esszét. Ebben nyilván alkati és tehetségi tényezők is közrejátszanak. Az okot azonban abban is látom, hogy egyre kevesebbet érdeklődünk irodalomszociológiai és szellemtörténeti kérdések iránt. Elemi érvényű és sorsunkat meghatározó létkérdéseinkkel érdemlegesen alig foglalkozunk. A történetiség szempontjai visszahúzódnak az individuális művészetfilozófia térhódítása elől. Az új irodalmi törekvések az egyéniségre, az alkotásra, a műre fordították a közfigyelmet, a jelen élménye fontosabb lett a múlt tanulságainál. Az érzéki megközelítés és tudományos tárgyiasság erényeit egyesítő esszéirodalom szegényességét kisebbségi gondolkodásunk és önszemléletünk gyengéjeként kell felfognunk. Az írói önvizsgálatot tükröző esszé hiánya bizony szegénységi bizonyítványunk. Nagy kár! S mégpedig azért az, mert az emberiség új, nagy létkérdései látványosan és kikerülhetetlenül előtérbe helyezik a kisebbségi problémák számtalan változatát, a nemzetiségi dilemmák valóságos tengerét, amely egyre háborgóbb és viharosabb. A demokratikus humanizmus hatalmilag is megfogalmazott doktrínája, az emberi jogok kérdése és követelménye egyre inkább a kisebbségek jogi helyzetére és életfeltételeire korlátozódik. Ez érthető! Széthulló totalitások és elfogyó diktatúrák idején a (nagy) nemzetek fiai számára érdektelenné válhat az emberi jogok kérdése, mert számukra ez a jog természetszerűleg és eleve biztosított. A kisebbségi jogok viszont — micsoda paradoxon! — a világméretű demokratizálódás és a nemzeti szuverenitások folyamatában egyre komolyabb veszélybe kerülhetnek! Úgy tűnik fel, hogy a fogalomkör új megközelítési módot igényel. Alkalmasabbat, humánusabbat, kötelezőbbet! A kisebbségi életformát és állapotot, ezt a külső adottságok és születéssel szerzett körülmények által eleve korlátozott létformát modern emberi állapotként, új típusú világhelyzetként is felfoghatjuk és szimbolikusan értelmezhetjük! S nemcsak néptöredékek, fajok és vallási közösségek értelmében! Hanem például mint az emberi kultúra „kisebbségét” a gazdasági érdekek és a konzumlét prioritásaival szemben, mint a ökológiai érdekek hátrányát a civilizációs túltengésekkel szemben, vagy akár mint az emberiség létbizonytalanságát a tömegpusztítás lehetőségeinek gigászi méreteivel szemben. Némi költői áttételességgel s enyhe pátosszal úgy is mondhatnánk, hogy az emberiség minden eddigi kort felülmúló eredményeivel szemben kisebbségbe került maga az Ember! Ezért foghatjuk fel a kisebbségi létbizonytalanságot és kiszolgáltatottságot egyetemes érvényű metaforaként.
