Irodalmi Szemle, 1992
1992/7 - KONTEXTUS - Interjú Soňa Čechovával
KONTEXTUS utcasarkon találtak rá az igazságra s ma olyan nagyon hadonásznak vele, nincs joguk ítékezni afölött a nemzedék, pontosabban értelmiség fölött, amelyik a szegényeken esett sérelmek orvoslásáért, nem pedig saját érdekeiért harcolt, s akiket a kommunista mozgalom — amikor hatalmi intézménnyé vált — kegyetlenül kivetett magából. Az ember világnézetéért saját személyes tapasztalatai, esetleg környezete, származása a felelős, ám azért, milyen szerepet játszik egy mozgalomban, már maga felel. 1948 februárja után elképedve láttam, hogy a kegyetlenség, az elnyomás, a kapzsiság folytatódik, csak más formában. Láttam, ahogy a nagynénémet családjával együtt könyörtelenül kiköltöztették valahova Brhlovcébe, elkobozták a házukat, s tizennyolc éves unokahúgomat csak azért zárták börtönbe, mert valaki egy órára náluk hagyott megőrzésre egy bőröndött. • A három pártbüntetésed, majd 1970-ben a párt soraiból történt kizárásod „a párt vezető szerepének aláásásáért” nyilván összefüggött Eduard Erishez fűződő kapcsolatoddal (házasságoddal)...? — Huszonhárom éves voltam, a Pravda Kiadóban dolgoztam mint szerkesztő, amikor Friš, hulló csillagként, büntetésből hozzánk került. Korábban, a Pravda főszerkesztőjeként, korrekt, jó újságot akart szerkeszteni. Végzete törvényszerű volt, demonstratív leváltása — az egész szerkesztőség jelenlétében — egyenlő az erkölcsi kivégzéssel. Az SzlKP 9. kongresszusán „szlovák burzsoá nacionallizmusáért” bírálták. „Látjátok, hova jutottam, én, a galíciai zsidók ivadéka”, mondta szarkasztikus mosollyal. Éppen Edo Friš volt az, aki nekünk, fiataloknak felnyitotta szemünket, és kételkedni kezdtünk benne, hogy az ötvenes évek perei körül minden rendben van. Sok barátja volt, vidám kedélyű és kritikus szellemű és kritikus emberként ismerték. Egyszóval nevezhették őt mindennek, csak éppen extravagáns embernek nem. Amikor Viliam Široký, az akkori pártelnök előtt megpróbálta védeni Novomeskýt és Husákot, a barátait, nyers, lakonikus választ kapott: „A kommunistának nincsenek barátai!” Rettenetes idő volt az, mindennap letartóztattak valakit a barátaink közül, Frišt éjjel-nappal két gépkocsi követte, figyelték minden lépését, mégpedig úgy, hogy Edo észre is vegye. S akkor Široký egy másik hírhedt mondatával nyugtatta meg: „Akinek tiszta a lelkiismerete, annak nincs mitől félnie!” • Ezt a mondatot az én nemzedékem is ismeri. — Ronda mondat, kézmosás, segíteni nem akarás van benne. Mindig érvényes. • S az 1970 utáni időszak? — Azt hiszem, hogy a totalitás nem pontos kifejezés; olyan rendőrallam- ban éltünk, amelyből nem hiányoztak a terror elemei sem. Számomra legalábbis olyan volt az az időszak. De akadtak bátor becsületes emberek, akik — nagy kellemetlenségeket kockáztatva — lehetővé tették számomra, hogy a nevük mögé rejtőzve szépirodalmat fordítsak. Mindent összevetve arra a következtetésre jutok, hogy több ember segített, mint amennyi ártott. Nyilván törvényszerű, hogy a funkció magasságával arányosan csökkent a segítőkészség. A titkosrendőrség jóvoltából azonban sorra veszítettem el a
