Irodalmi Szemle, 1992
1992/1 - Gömöri György: Egy szigetlakó feljegyzéseiből (napló)
Gömöri György Congdon könyve szerkezetileg szétesik külön esszékre, de például Mannheim-esszéje haszonnal olvasható. Kitűnik belőle, hogy bár a húszas évek politikai realitásai között Lukács ’’üzenete” látszott a legaktuálisabbnak és a leghatásosabbnak, Szende és Mannheim ideológiakritikája egy olyan bázist teremtett, amelyről a liberális és demokratikus gondolkodók néhány évtizeddel később megindíthatták a harcot a kommunisták ideológiai (és végső soron hatalmi) monopóliumának lassú, szívós, de hatékony szétrombolása végett. S ez még akkor is igaz, ha a szovjet birodalom válságának legfőbb okai gazdaságiak voltak, hiszen — nemcsak kenyérrel él az ember... 3 Október közepén Cheltenhamben jártam az idei irodalmi fesztiválon. Cheltenham csöndes, szép, kényelmesen széles utcákkal megépített angol kisváros Nyugat-Angliában, Gloucester szomszédságában; korábban lóversenypályájáról és kitűnő magániskoláiról, újabban zenei és irodalmi fesztiváljairól nevezetes. Az utóbbi kilenc napig tartott és felvonult rajta az élő brit költészet számos csillaga. Jónevű angolok (Carol Ann Duffy, Michael Hormann, Craig Raine, Kit Wright, hogy csak pár nevet említsek), kitűnő skótok (Edwin Morgan, Donald Dunn, és a nyolcvanéves gaeiic, vagyis eredeti skót nyelven író Sorley Maclean) meg egy bőbeszédű, de népszerű dublini ír (Paul Durcan). Mellettük számos külföldi vendéget is meghívtak, főleg a skandináv és közép-délkelet-európai országokból. Föllépett a román Nina Cassian és Daniela Crasnaru; a szerb Ivan Lalic is meg volt híva, de nem tudott megjelenni. Nem jött el Tadeusz Rózewicz sem, bár lett volna közönsége; a lengyeleket az okos és rokonszenves Ewa Lipska képviselte, aki sajnos elment, mire én Cheltenhambe érkeztem, viszont hátrahagyott egy angolra fordított verseskötetet. De egy másik lengyelt még sikerült elcsípnem: Ryszard Kapuscinskit. Kapuscinski ritka emberfajta — különleges világjáró riporter, akinek könyveit a világ legtöbb nyelvére fordították. Olyan szerző, akinek politikai mélyfúrásai meghazudtolják az újságírókról terjesztett hiedelmeket, hogy felületesek és gyakran rosszul tájékozottak. Itt most afrikai és szovjetunióbeli élményeiről beszélt szépszámú közönség előtt. Nyugaton, mondja, nem tudják, vagy nem akarják elhinni, hogy a szétesőfélben levő Szovjetunióban 1991-ben harmadik világbeli állapotok uralkodnak. A tavalyi gabonatermés például rekordot döntött, csak éppen nem tudták rendesen betakarítani — negyven százaléka veszett kárba. Sokfelé álltak a kombájnok — benzinhiány miatt —, ha pedig került üzemanyag és learattak, a búzát nem tudták elszállítani, mert nem volt elég teherautó, illetve azoknak sem volt elegendő benzinjük. A termés nagy része ott rohadt meg az út szélén. Kapuscinski azt monja, nem elég az orosz parasztnak földet ígérni, az önmagában nem oldja meg az agrárválságot: át kell térni a kis traktorok gyártására, hiteleket kell adni a földműveseknek, vetőmagot, műtrágyát kell kapniuk, s ha már betakarították a termést, megfelelő raktározási feltételeket kell biztosítani. Mindez nagyon komplex és óriási feladat — és ez a rendkívüli riporter nem optimista. Most éppen könyvet ír a széthulló Szovjetunióról ’’Impérium” címmel. Már van némi ismerete az önkényuralmak bukásának mechanizmusáról. Aznap délután, amikor a magyar költők fellépése volt kitűzve, megeredtek az esőre kissé mindig hajlamos angol ég csatornái. Hárman olvastunk verseket a cheltenhami városháza egyik különtermében, két hazai költő (Rakovszky Zsuzsa, Ferencz Győző) és egy angliai, az alulírott. A műsort a Hitchinben élő kitűnő angolmagyar, vagy inkább magyarangol költő, George Szirtes vezette be, s az angol szövegek nagy részét is ő olvasta, lévén Rakovszkynak és Ferencznek is fordítója. Szirtes gyerekfejjel került Angliába, angol iskolába járt és angolul kezdett verselni; a magyart már felnőttként kellett újratanulnia, amikor harmincon túl hirtelen fölfedezte gyökereit. Ez a visszatérés a gyökerekhez
