Irodalmi Szemle, 1992

1992/7 - IVAN KUPEC: Az árnyak második éneke; A kő gondolatai; Párbeszéd; A könny túloldaláról; Végérvényesen; Májusi pók

IVAN KUPEC

Párbeszéd

(Rozhovor)

— Most nem lehet. Most és itt nem.

S mért akarod mindjárt az első találkozásunkkor?! — De hisz a mogyoróbokrok vakok. — A természet csak akkor vak, mikor ő maga alkot. A háta mögött történő nemzésre nagyon féltékeny.

—• Mondd inkább, hogy a combjai völgyén kívül történőkre. — Nem, te ehhez nem értesz. Létezik olyasmi is, mint a nemiség szégyene. — A szégyen viszont feltételezi a megismerést. — Igen, az első megismerést.

— De azt mi már ismerjük. — Áruld el akkor legalább, mi volt az angyal kardjának igazi neve,

ott, tudod! — Nem érzed, hogy a kard már rég a szíved alatt van?

A könny túloldaláról

(Z tamtej strany slzy)

Mikor a ráncokból kiszabadított s az iszapos patakfenékről partra szeretett halál a faluvég torkából is kiszakadt, s ráismertek csendben a jégtáblák is, a harangszó túloldalán valami fölénekelt: egy test, mi a lepedőt kitölti, de a síráshoz kevés.

A hóvirágok viszont reggel korábban keltek miatta, valaki körülrakta koporsóját a fehérlő meleg ígéretével. Lépegettek vele föl a dombra, mint a vakok, bizonytalanul. Annyi volt a harang, hogy a halottvivők szinte úgy érezték, homlokukkal az űrbe ütköznek, s a könny túloldaláról ők néznek be a pokol áttetsző tornácába.