Irodalmi Szemle, 1992

1992/7 - UTE RASSALOFF: Megbénult alkotóképesség

UTE RASSALOFF

Megbénult alkotóképesség

Szlovák írót még sohasem választottak meg köztársasági elnökké — noha Közép-Európában ez sem lehetetlen —, a Duna és a Magas-Tátra határolta térségben élők közül még soha senki nem kapott irodalmi Nobel-díjat, s a médiumok e zsebkendőnyi ország iránt tanúsított érdeklődése rendszerint nem terjed tovább a nemzetiségi viszályokról tudósító szenzációhajhász híradásoknál.

De nem csak erről van szó. A szlovák kulturális régió valamiféle gyepű szerepét tölti be, a szomszédos magyar, osztrák, ukrán, lengyel és cseh kultúrában gyökerező, egykori német telepeseinek kézműves jártasságát és hivatalnoklelkületét, a zsidó szellemiséget és a „cigányok” tarka színeit híven megőrző szlovák kultúra nem része sem Kelet-, sem Nyugat-Európá- nak. Szlovákia szüntelenül terek és idők határán, átmeneti helyzetekben leledzik, amelyek a művészeteket illetően a szó szoros értelmében a felemás formák kialakulásának kedveznek. Ezek a hibrid formák mindennaposak a „Felvidék" kulturális közegében, amely, úgy tűnik, következetesen ellenáll bármiféle egyértelmű meghatározhatóságnak, és mítoszai, alkotó szelleme színteréül előszeretettel választ valamiféle, leginkább küszöbnek minősíthető területet (így például Dušan Mitana).

Kisvárosias bájukat, etnikai, nyelvi és kulturális sokrétűségüket tekintve a szlovákok helyzete érthetően hasonló az egykori Osztrák—Magyar Monarchia területén élt többi nemzetiség helyzetéhez; a többszörös szövegértelmezés képességét, a posztmodernizmus első kötelező gyakorlatait e tájon — a családok gyakori szlovák-magyar-német többnyelvűségének jóvoltából — a gyermekek már otthon elsajátították, és a művészi alkotásokban is jól megfér egymással az egymást kölcsönösen átszövő hagyományos és modern, a „vájtfülű” elit és a „művelt nagyközönség” által használt, a nemzetközi és a regionális szimbólumrendszer. Az utánzat alig különböztethető meg az idézettől. S ehhez még hozzá kell számítani a „nagy