Irodalmi Szemle, 1992
1992/6 - KULCSÁR FERENC: IMÁDSÁGOK XII (esszé)
IMÁDSÁGOK XII. Imádkozni annyi, mint az élet értelmére gondolni. Azokról, akik nincsenek Az ostobák, ha lennének ilyenek, folyton, illetve nyilván azt szeretnék, hogy a beteljesítetlen Lét beteljesülésében bizakodókat bélyegezzék meg az emberiség ellenségemként, áruló írástudóiként, az ész trónfosztóiként, mert ök azok a nyughatatlanok, az embereket élni késztető irracionalisták, akik örökösen meggátolják az emberiséget abban, hogy elszenderedjék, mint ahogy szeretné, az érthető dolgok békéjében. Ezek az ostobák, ha lennének ilyenek - s mintha lennének -, géniuszuk minden energiáját arra pazarolnák-pazarolják, hogy legyőzzék, mintegy szabadságharcot folytatva Isten ellen, az emberiség ellenségeit, azokat, akik a világosság egységét hiszik, s akik számára az érthető dolgok békéje nem az anyag böfögtető, sötét tunyasága, elszenderedése, hanem a kinyilatkoztatott isteni bölcsesség: az, hogy az anyag éppúgy gondolat, szellem és sugárzás, mint a lélek, a dolgok fényteste. Aki él - megboldogult nagy szellemünk, Arany János szerint: mindenki gyanús nekem, aki él boldog-boldogtalan résztvevője az isteniben megvalósuló cél felé haladásnak, mindenki: ki-ki a maga kegyelmi része szerint; mint folyók az óceánba, úgy torkollunk bele a kegyelem világosságába, a Hit Óceánjába. Novella A világosság: Isten. Az Isten: világosság. Az ember: világosság. Minden világosság. A kimondhatatlan szerelme Az embernek, vagyis az emberségesnek a helyes útja a beszédből az elhallgatásba vezető út. Mert az ember csak akkor emberséges, ha szeret, s ha az ember szeret, akkor mindig a kimondhatatlant szereti, vagyis a világot. A világ mint totalitás kimondhatatlan, s az ember mint világ ezt a világot kimondhatatlanul szereti - vagyis nem tudja kimondani, milyen mértékben szereti. Ha az ember megkísérli kimondani kimondhatatlan szeretetét a világ iránt, akkor a beszéd csapdájába kerül, mert a kimondhatatlan kimondásának hiúsága kísérti. Nem - Isten kimondhatatlan. Kimondhatatlan, mert ismeretlen. A szeretetet nem lehet kimondani, és Isten: szeretet. Ami örökkévaló, abban csak létezni lehet, szótlanul szeretve, vagyis kimondhatatlanul. Amit kimondunk, az volt. És - talán - van. De örök csak az, amit nem lehet kimondani: a Lélek, az igazság és a szeretet; s ez Isten. Őbenne élünk, mozgunk és vagyunk, az ő szépeiként, jóiként és igazaiként. Ő vagyunk, az ő részei, így az övéi: az ő megfelelései, templomai és lehetséges szentjei. Az ő beszédei. Ha beszélünk, tisztán kell beszélnünk: a szív, a lélek és az értelem szavaival egyszerre. A szeretet és a szelídség szavaival, mert a szó szent. Éppúgy, mint a valóság; a valóság világossága! Jézus, ez a különös ember, ez a más ember, aki kétezer éve nem tágít s készenlétre kényszerít, ez a pofonvert és leköpdösött és szívendöfött Isten,
