Irodalmi Szemle, 1992
1992/6 - DUBA GYULA: Nagymama álma (regényrészlet)
DOBA GYULA — Mások is basáskodnak — vélte Gál anyja —, Markéta néni legalább idegen!... De az idevalósiak, a senkiözvegyek... A Bogyó Julisok!... A végzést az özvegy hozta, a nemzeti bizottság közölte Gálékkal, hogy a szövetkezet részére kisajátítja a kamrájukat. Nagymama egyedül tartózkodott otthon, sötétszürke, ráncos szoknyájában és rövid ujjú fehér vászoningében ült az eresz alatt, a nagy melegben fekete fejkendővel árnyékolta be homlokát. Évekkel később Gál megtalálta nagymama egyik fényképét azokból az időkből, olyan képet, amely az új személyi igazolványba készült, de nem lett megfelelő. Nagymama keskeny gallérú sötét ünneplőkabátban és fekete fejkendőben nézett róla komolyan, fehér arcát tragikusan övezte a sötét keret, gyolcs arcát komoran vették körül a sötét anyagok. A fényképész hiába állította, hogy nem lesz jó a kép, mert az igazolványkép fedetlen fővel mutatja az embert! Nem, mondta nagymama, ünneplőben és bekötött fejjel akarok lenni az igazolványban, ahogy idős asszonyhoz illik, özvegyasszony vagyok és már nem fiatal! A fényképész vállat vont és lencséjét nagymamára irányította, majd gépe sötét leple alá bújtatta fejét és exponált. A képre azonban nem lett szükség, mire beadták volna az igazolványhoz szükséges papírokat, nagymama meghalt. Gál néha megnézi a képet, eltöpreng nagymama életének utolsó hónapjain és megállapítja, hogy ebben az időben nagymamának sejtelmesen bánatos és fájdalmas madonnaarca volt. Bogyó Julis az udvaron beszélt nagymamával. Szemben álltak egymással a tűző napfényben, nagymama hunyorgott és elmosódva látta az özvegy arcát. Összehajtott papírlapot nyújtott feléje, de nagymama nem fogadta el, nem vette át. — Nem tudom elolvasni — védekezett —, nincs kéznél a szemüvegem. — Megmondom én — mondta Bogyó Julis —, az áll benne, hogy kisajátítjuk a kamrájukat! A nép nevében elvesszük a helyiséget és átadjuk a szövetkezetnek. — Az nem lehet — válaszolta erre izgatottan nagymama —, István azt mondta, hogy már nem állunk vagyonelkobzás alatt. Akkor pedig miénk a kamra és senki másé! Tíz éve építtettük, még a magyarok alatt, jó száraz kamra, cement a talaja, nincsenek benne egerek. Magunknak is szükségünk van rá, nem adjuk senkinek! Gyorsan, szinte hadarva beszélt, mindezt egyfolytában mondta el, mintha ezzel is bizonyosságát akarná tenni, hogy igazat beszél. Igázságérzetének a jogosságát őszinte felindulással támasztotta alá. — A parancsot Mózes írta — válaszolta erre Bogyó Julis —, maga az elnök írta alá a végzést, hallja?! Ő képviseli a néphatalmat, mindenről ő dönt és úgy kell lennie annak, amit ő aláír. — Mózes nem isten — kiáltotta szenvedélyesen nagyrriama —, egész életében nyomorgott és henyélt, nem szerzett semmit, most meg isten akar lenni?!
