Irodalmi Szemle, 1992

1992/6 - KRAUSZ TIVADAR: Nap (videoforgatókönyv)

Nap dokumentumfilmet olyan valaki készítette, aki, míg meg nem tapasztalta e furcsa jelenséget, játékfilmeket gyártott, de végére akart járni a rejtélynek. A titkos közösség befogadta. A felfokozott életet élőknek hajlandósága van az öndokumentálásra. Naplót írnak, leveleznek, fényképeznek, rögzítik telefonbeszélgetéseiket, diktafonnal örökítik meg társalgásaikat, társasági életük színhelyeit, lakásaikat házikamerákkal szerelik föl. Sőt káderdoku­mentációjuk is van. Mindez azt szolgálja, hogy semmilyen üzenet el ne sikkadhasson, s az értelmezések a lehető legpontosabbak lehessenek. Ezt az öndokumentációt természetesen szupertitkosán kezelik. Ehhez jutott hozzá „amatőr” dokumentaristánk, aki nem a társaság érdekeit nézte, hanem saját sorsával akart tisztába jönni. Menteni próbálva magát az elkerülhetetlennek látszó végtől. A dokumentumfilm tehát egyrész valódi képsorokból, másrészt a nem képi természetű dokumentumok alapján készített reproduk­ciókból áll, amelyek bevallottan beállított ismétlései a valóságnak, de hangsúlyozottan hitelesek. Kérem, fogadják a filmet nyitottan. FÉRFI (Tévénézés közben folyamatosan simogatta a nőt.) Milyen szakértő vagyok? NO Pompás, de ne macerálj, elvonod a figyelmemet. (A képernyőn felirat: Az utcán.) FIÚ... LÁNY... NŐ Mi ez, néma film? FÉRFI Hangulati bevezető. Néma reakciók. FIÚ... LÁNY... Ne nézz ennyire! FIÚ A látvány kényszerít... LÁNY Meddig akarsz így kísérni? FIÚ A kísértetek is csak emberek. LÁNY... Itt lakom a Nap utcában. FIÚ Én a Napban. És mindenütt. LÁNY... FIÚ Az ismeretlen vágyaimról beszélek. Azokat követem. LÁNY Mik azok? FIÚ Majd megtudom. LÁNY És én? FIÚ Te is magadra vagy kíváncsi. LÁNY Helytelen? FIÚ Ha helytelenül kérdezel. LÁNY Helyes vagy. FIÚ Helyes. LÁNY... FIÚ Mit csináljak veled egy elfüggönyzött szobában? LÁNY Gátlástalanul hajtasz a lányokra. FIÚ A szépségre.

Next

/
Thumbnails
Contents