Irodalmi Szemle, 1992

1992/6 - CSÁKY PÁL: A Bőgi lányok (novella)

CSÁKY PÁL

volt ez akkoriban. Szóval éppen jöttünk haza a papával, eléggé emelkedett hangulatban, amikor azt mondja a kedves papa, édesem, gyere, betérünk egy kis hervettre, így hívtuk mi akkoriban, egy kis kávézgatásra. Épp, hogy a kedves Miska elmondta a kisztihandot az asztalunknál, észrevettem, hogy egy snájdig úriember a sarokasztaltól állandóan engem figyel, még a poharát is rám emelte. Mit részletezzem, gyönyörű nap volt, hazafelé menet a hattyúk között — mert azok is voltak ám a tavon — állandóan a jóképű fiatalember ábrázata lebegett előttem, a kedves papa meg is jegyezte, valahogy szórakozott vagy ma, lányom; jaj, kedves papa, mondtam én, csodálkozni tetszik, ennyi szép élmény után? A papa erre nem szólt semmit, csak elmosolyodott egy picit, és megszorította a kezemet. Ezután Lajos — mert így hívták az én egyetlenemet — megjegyzett magának, kitüntetett a figyelmével, többször követett, sőt néhányszor biccentett is felém, szerencsére a papa még jó sokáig nem vette észre.

— Akárcsak az én Ferencemet — emlékezhetne a középső is. — Mert Ferenc is talpig úriember volt ám, égő fekete szemekkel, éjfekete hajjal és természetesen bajusszal, gyönyörű fekete bajusszal, huszár főhadnagy volt az én Ferencem. Ha látta volna, kedveském, mint ahogy én ma is itt látom feszíteni őt magam előtt remekül szabott egyenruhájában, díszes huszárcsákójában, nem csodálkozna rajta, hogy még most is elérzékenyülök, ha eszembe jut a kedves. A Micivel éppen a Körből jöttünk hazafelé, rendes vasárnapi felolvasásainkról, amikor a Hink-féle kereskedés előtt találkoztunk vele. Első látásra magával ragadott a tüzes tekintete, szép vágású arca, a Mici meg is jegyezte, te Bezsó, mégsem illik fényes nappal a főutcán így megbámulni egy férfit, mégha mindjárt főhadnagy is az illető. Én persze csak nevettem a dolgon és megígértettem a Micivel, nem szól a találkozásról senkinek. Bévül azonban furcsa feszültség támadt bennem, bizony nem tudtam a kedves mama szemébe nézni aznap este. Az ágyamban is csak kínlódtam, Lili rám is szólt, mi van veled, Bezsó, valami nincs rendben? Tudja, kedveském, a Lilinek külön érzéke volt ahhoz, hogy ráérezzen az ember fájó dolgaira.

— Másnap reggel csak fokozódott bennem a feszültség, ahogy megláttam őt a kapunk előtt sétálgatni. — Rám vár — villant át az agyamon, de örömömet nyomban le is hűtötte az óvatosság. A szívem a torkomban dobogott, amikor Lilivel kimentünk a városba és ő a nyomunkba szegődött. Már ahogy megjelentünk a kapuban, utánozhatatlan eleganciával köszöntött bennünket, azután követett egészen a Hartzig-cukrászdáig, ahová betértünk Lilivel. Jaj, kedveském, olyan izgatott voltam, szegény Hartzig úrnak háromszor is meg kellett kérdeznie, mit is parancsolok, míg Lili segítségével nagy nehezen ki tudtam nyögni valahogy, hogy kedves Hartzig bácsi, húsz deka első osztályú töltött cukorkát kérek szépen. És még akkor is csak őt láttam magam előtt, amint égő fekete szemével engem nézett a kirakat üvegén keresztül. Délután már rózsacsokrot is küldött, illatos kis névkártyával, nem győztem magyarázkodni a mamának...