Irodalmi Szemle, 1992
1992/6 - JIŘÍ KOLÁŘ: Mindennapi komédia (versciklus)
Mindennapi komédia én semmiről sem tehetek, én már csak rájuk tudok, valóban csak rájuk tudok gondolni. Ne, ne szólj, hogyha mindjárt halálosan sajnálnál is, vagy agyon akarnál verni, sohasem vagyok egyedül büzlenek, leselkednek, bennem meg körülöttem ezer meg ezer van belőlük, kémlelnek, várnak, ha fejemet mozdítom, megfojtanak, ha kezemet, szétmarcangolnak, és ne szólj közbe, hallod? Soha sem vagyok egyedül, rettegek, már tőled is félek, nem vagy-e egy közülük — holnap nem kúszol-e mellém, hogy jelentsem, mit válaszoltál kérdéseimre. Egymás ellen uszítanak bennünket, ördögökként száguldoznak azzal az egy bizonyos kérdéssel, s a pontos válasszal, s jaj annak, ki egy betűt elhallgat, s nem fut szembe a másik szájjal, belemondani a szánalmas igazságot, azt, hogy... Gyakran megismerjük egymást, anélkül, hogy szemöldökünk megrándulna, öten vagy többen, kényszerítve elárulni egymást. Már gépként mozgok, nincs erőm a kést vagy a kötelet sem elővenni. Nem is tudod, hányan fizettünk már az életünkkel, hogy még eggyel nem számoltak, hogy nem vették észre a láthatatlant, azt a fürgébbet, amelyiknek iratgyűjtője vaskosabb volt, mint bárkié. Ne beszélj nekem,
