Irodalmi Szemle, 1992
1992/5 - HORPÁCSI SÁNDOR: Beke György: Világos árnyékában (kritika)
HORPÁCSI SÁNDOR Tehát a leckét, amelyet 1848-49 adott föl, az elmúlt másfél évszázad sem tudta megoldani. Mack József kétségbeesett kísérlete, hogy megfordítsa a történelmet, eleve kudarcra volt ítélve (mint ahogyan Klapkáé is), Európa mindig jobban tisztelte a status quot, mint a mégoly jogos nemzeti igényeket, igazságokat. Keservesen kellett erre rádöbbennünk 1956-ban, amikor kakaóporon, használt ruhákon és szép szavakon kívül semmit se kaptunk a nyugati demokráciáktól. Ezt élte meg másfél évszázada a kossuthi emigráció és a hazai közvélemény is. Keserves volt ez a vereség, szinte elviselhetetlen. „Csend és hó és halál” — írta kétségbeesetten Vörösmarty az Előszóban, „minden egész eltörött” írja majd Ady egy emberöltővel később. Beke regényhősei tehát a lehetetlent kísértik meg, felszítani az ellenállás parazsát egy apátiába zuhant, depressziós országban. A kudarc biztos, előre kiszámítható. Az ország tele spiclivel, osztrák ágenssel, a nép belefáradt a háborúba. Az összeesküvők viszont naivak, gyakorlatlanok, amatőrök. Nem tudnak konspirálni, mint Mazzini olaszai vagy majd később a bolsevikok. Az emigrációba szorult, kényszerült 48-as honvédek útját követi nyomon Beke Isztambulig. Azt a folyamatot, ahogyan felbomlik a katonai fegyelem, s ki-ki a maga módján keresi a boldogulást. Van, aki Bemet követve beáll a török hadseregbe. Dobai Péter írta meg (Csontmolnárok) ennek a kétségbeesett döntésnek az abszurditását. A török birodalom „Európa beteg embere”, korrupt, elavult, halálra ítélt államalakulat. Beke sem rokonszenvezik a renegátokkal, akiket maguk a törökök is lenéznek, megvetnek. A két pólus egyike Veress Sándor huszárhadnagy, aki mesterséget tanul, s nem ért egyet a Mack ezredes, majd Várady József körül szerveződő összeesküvőkkel. A másik pólus Koós Ferenc, aki visszamegy a marosvásárhelyi kollégiumba, hogy befejezze tanulmányait, majd elfoglalja Bukarestben — mestere, Török János kívánságára — a lelkészi állást. Ezzel a realizmus győzedelmeskedik a romantika felett, mert hiszen az Idő, a történelem nem áll meg, élni kell, túlélni a vereségeket, katasztrófákat is. Az áldozatok sírjait benövi a fű, emléküket a felejtés. Vagy mégsem? (Zrínyi Kiadó Bp. 1991.)
