Irodalmi Szemle, 1992
1992/5 - CSANDA GÁBOR: „Száll a kakukk fészkére” (esszé)
CSANDA GÁBOR tojás fölött, melyekről alkalmasint a kritikus kimutatja, hogy pingponglabdák tízes csomagolásban, abból is az a fajta, mely nem azért röpül alacsonyan, mert úgy ütik, hanem mert fals. Post scriptum — a fenti írás keletkezésének okairól s tárgyáról, mely nélkül az olvasóban esetleg az az érzés támadhatna, hogy az írás (és szerzője) objektivitásra törekszik. A pozsonyi Új Szó egyik márciusi számában írók, költők stb., a „szellem emberei”, ahogy magukat nevezik, közzétettek egy nyilatkozatot, melyben egyebek közt a politikát kiutasítják az irodalomból. Nyilatkozatukban egy abszurd helyzetre mutatnak rá, s bár az aláírás jogával e sorok írója is élhetett volna, mégsem tette... (Kosztolányival élve: „Miért a kokain? Megvannak okaim.”) Többek közt azért sem, mert irodalom és politika napjainkra úgy összefonódott, hogy a labirintusban bolyongó szerző a sötétségtől környékezve nem mindig tudja lelkiismerete szerint eldönteni, vajon a kezébe kerülő fonal a mitológiai Thészeuszhoz, avagy politikai thesaurushoz vezeti-e. Azonkívül e sorok írója kitart amellett a nézete mellett, miszerint a kollektív állásfoglalás helyett többet ér az egyéni; ebből kifolyólag a kollektív felelősséget sem tudván vállalni, az egyénit tartja egyedül termékenynek. Ilyen egyéni állásfoglalásnak tekinti tehát minden írását — s így természetszerűen ezek alatt illetve fölött ott is szerepel a neve. Volt rá példa (többször is, s lesz is még) tehát csupán példaként: a tavalyi Fábry Napok Kassán), hogy a céljai és szándéka szerint irodalmi összejövetel politikai felhívásba ment át. E sorok írója — akkor is, miként most is — megtette a maga egyszemélyes felelősséggel járó-vállalható (irodalmi!) felhívását ("Hát felszólítom az irodalomból kivonultakat vagy kivonulófélben levőket, hogy ne legyenek az irodalom kerékkötői!"), mondván: sokkal fontosabb, hogy az irodalomból vonuljanak ki a szemfényvesztők és a mágusok, a politikusok kivonulását bízzuk a politikusokra, azok is előbb bevonulhatnának a politikába... A többi csak rétorika kérdése. S ilyen értelemben egyszemélyes állásfoglalás a fenti írás is, melyet eredetileg a Csehszlovákiai Magyar írók Társasága esedékes közgyűlése elé írtam, a közgyűlés tisztelt figyelmébe ajánlva. Post festa tehát csupán nyomdaidő-okok miatt lát napvilágot. Keletkezéséhez tartozik viszont az is, hogy az imént említett közgyűlés időpontját márciusról áprilisra tették át a „szellem emberei”, ami úgy is értelmezhető, mint ahogyan Kövesdi Károly írja, aki sejteni véli, hogy a márciusi (a 15-ei), tehát forradalmi szelek nem felelnek meg mindenkinek egyformán (mint ahogy a „szellem embere” sem egyformán jelenti a „szellem emberét”, a csupáncsak „szellemet”, meg azt a bizonyos „szent szelletet” is, ami, mint tudjuk, megint csak több mindent jelent...). A márciusiakkal szemben az áprilisi szelek — s ezt akar közmegegyezésként is elfogadhatjuk — olyanok, amilyenek. E sorok írója is úgy véli, hogy bolond lukból bolond szél fú. Az a tény pedig, hogy a közgyűlés időpontját
