Irodalmi Szemle, 1992
1992/5 - DUBA GYULA: Halál hajnalban (regényrészlet)
Halál hajnalban nul és rendetlenül rakták fel a hosszú vasakat a Praga kocsi rakterére. A sietségben egy vékony, éles idomvas keresztben került fel a kocsira a többi közé, beszorult, a vasak maguk közé szorították és erősen fogták. Az éles idomvas a robogó teherautó oldalán keresztben úszott az útszéle és az árok felett, éppen fejmagasságban, és lekaszálta a munkába menőket, akik a köd szürke gomolygásában és a félhomályban nem láthatták a vasat, hiszen a széllel birkózva az autóra is alig ügyeltek. Gál akkor elhitte a történetet! Visszaemlékezett, milyen alacsony termetű, szinte törpe volt az a férfi, aki a gyár irányából feléjük rohant, magából kikelve üvöltözött, és aki talán egyedül menekült meg sértetlenül azok közül, akik az útszélen haladtak. Az ő feje felett szabadon elúszhatott a gyilkos idomvas a ködben, észre sem vehette, de a társát lekaszálta mellőle. Szerencsétlen, mennyire megrémülhetett, amikor a lakótársa s talán barátja rettenetes hangon felkiált és minden látható ok nélkül az árokba hemperedik! A végzet ilyen, gondolta Gál, jön jel nélkül és elér, erre mondják, hogy elérte a végzet! Egyetlen tűnő pillanat, és nincs tovább. Sejtéséből adódott, hogy a hajnali ködben robogó, titokzatos teherautó útja sokáig foglalkoztatta. A végzet járművének látta a kivénült Prágát. Tompa orrú, zömök jármű — igen, csak Praga lehetett — rohan az úton hetven kilométeres sebeséggel, és felkavarja maga körül a ködöt. A műszakra siető férfiak borzongva és gyanútlanul nézik a hideg szélben, alig vetnek rá ügyet, ahogy tompafényű lámpái valószínűtlenül és egyre növekvő élességgel kibuknak a homályból, megnőnek a szürkeségben, már látni a gépkocsi gömbölyű motorházát és felette a vezetőfülke szögletes vonalait, idegesen rángó ablaktörlői nagy ívben pásztázzák a szélvédő üvegét. A hidegbe beleborzongó, ám nyugodt és gondtalan férfiak nem sejtik, hogy a közeledő gépkocsi vezetőfülkéje mögött, a raktérnek éppen azon az oldalán, ahol ők szembe haladnak vele, tompa élű, vízszintes penge úszik velük szemben, egy szörnyű, létét a véletlennek köszönhető, természetellenes guillotine, amely a következő pillanatban lefejezi őket. Máskor vad bunkónak képzelte el a keresztbe akadt idomvasat Gál, amely a tehergépkocsi — a békés és szorgalmas szerkezet — folytán alattomosan és észrevétlenül kegyetlen embervadászatra indult. Éjszakai álmából is felriadt Gál, nem tudott szabadulni látomásaitól, alvás közben is kísértették. Olyan élethűen vették körül képzelgései, hogy néhány esetben homlokán érezte a hideg vas halálos érintését. Tíz méternyi távolságon és néhány másodpercnyi időn múlott, hogy Tušinsky úrral kiérjenek a betonútra és a Praga gépkocsi mellettük elhaladjon! Egyedül lakott a szobában, Tušinsky úr helyére nem jött új lakó. Senki nem mondta ki, de mintha visszavárnák, ki merné elfoglalni a helyét? Az egyedüllét elmélyítette Gál vívódását. Megtörtént, hogy hajnalban arra riadt fel, hallja a szomszéd ágyon szeretkezésük neszét, fojtott sóhajaikat. Félálomban lehetett, nem tudta, éber-e vagy álmodik! A suttogást figyelte, ahogy azelőtt, hallotta a gyorsuló, nehéz lélegzést. Lám, semmi nem történt!
