Irodalmi Szemle, 1992
1992/1 - Hizsnyai Zoltán: Szűcs Enikő versei elé
HIZSNYAI ZOLTÁN Szűcs Enikő versei elé Szűcs Enikő, amikor lapunk azóta megszűnt Holnap című mellékletében először publikált, még rettenetesen fiatal volt, de már akkor sem pusztán a fiatalságának kijáró megelőlegezett bizalom révén keltett figyelmet verseivel. Egyénisége átsütött a kikerülhetetlen kezdeti ügyetlenségeken. Ez a legtöbb, amit a művészi önkifejezésre törekvő kamasz a génjeitől kaphat. A többi már tapasztalással és tanulással is megszerezhető. Bő két év telt el azóta. Röpke, de eseménydús két év. S a megelőlegezett bizalom még mindig megilleti Szűcs Enikőt. Szerencsére egyre kevésbé szorul rá az értékelő. Egy fiatal lány, aki verseiben tartózkodik a hamis idilltől, a keserédes szenti- mentalizmustól, és szikár, szálkás mondatokban rögzíti még érzéki észleléseit is, egy önazonosságra törekvő fiatal ember, aki kívülről akarja és tudja látni önmagát és a környezetét, hogy a konvenciókat kikerülve kerüljön közelebb önmagához és a világhoz — föltétlen bizalmat érdemel. Az ilyen eltökéltség a legbelsőbb én izzasztóihoz vezet el, oda, ahol a psziché a végső dolgokkal birkózik. Lesoványodnak a mondatok, elfogyatkoznak a szavak, egyre fontosabbá és tartalmasabbá válnak a szó- és sorközök, a legapróbb jelek szerepe is hallatlanul megnövekszik. A figyelem befelé öblösödő kúpjának kintről csak a csúcsa érzékelhető. Az ilyen, primér információban szegény költészet mesteri sűrítést, önfegyelmet, virtuóz pontosságot kíván. És híján van minden formai attraktivitásnak. Aki már ennyire fiatalon ilyen kifejezésmód felé sodródik, meghosszabbított bizalom illeti meg. Különösen akkor, ha megvalósulófélben lévő szándékában nem érezhető semmi affektáltság, sem csinált elvontság, sem leplezett sekélyesség, sem epigonizmus. Szűcs Enikő — egyelőre még meg sem hosszabbított bizalmunkat élvezve — kétségtelenül jő, de igen nehéz úton — halad!
