Irodalmi Szemle, 1992

1992/5 - MONOSZLÓY DEZSŐ: A jelentés (novella)

A jelentés

elkomorodtam. Miért ne hinném el, ismételgettem most már csökönyösen. Mi hasznom származna abból, ha nem hiszem el? S önnek mi haszna származik abból, hogy nem vonja vissza azt az átkozott Jelentést, ha előbb-utóbb zárt intézetbe csukják? Ott is marad még reménységem. Miféle reménysége? Az, hogy valamelyik ápolót mégiscsak sikerül meggyőznöm a Jelentés igazságáról. A maga helyében nem lennék olyan bizakodó. A legtöbb ember semmiben sem hisz, legföljebb saját halhatatlanságában. Nem abban kell hinni, hanem a küldetésben. Abban, hogy az ember nemcsak magáért van a világon. Higgyünk benne, szögeztem le. Esküdjön meg, hogy hisz benne. Esküdjön meg a mindenható istenre: a szeplőtelen szűzanyára és az összes apró szentekre úgy, ahogy annakidején a szószóló cselekedte. így kell?, kérdeztem, s magasra emeltem két ujjamat. Ezek után semmi akadálya, hogy visszavonja a Jelentést. Vagy ez sem elegendő? Óh, igen, ez teljesen elegendő, tagolta halkan Erik, isten önnel. Fáradtan feltápászkodott a székből, az ajtóig kísértem. A gombfutballcsapatot tartsa meg, az A-t meg a B-t is, ez majd rám emlékezteti.

Akkor láttam utoljára. Amíg az ajtóban ácsorogtunk, éreztem, mondanom kellene valamit, mert ez az utolsó lehetőség. Kitől értesültem Erik haláláról? A lapok nem adtak hírt róla, a rádió sem jelentette be. Annyi bizonyos, hogy amikor a rendőrfőnök felhívott, már nem szorultam a felvilágosítására. Mézesmázos hálálkodással kezdte. Sejtettem, hogy magának sikerülni fog, dörmögte megelégedetten a telefonba. Igen, mondtam, Eriknek is sikerült, ki tudott ugrani az ablakon, annak ellenére, hogy minden lépésére vigyáztak. De mielőtt kiugrott volna, visszavonta a Jelentést, lelkendezett a rendőrfőnök. Az utolsó pillanatban, hát nem pompás? Pompás, feleltem, s letettem a kagylót.

Azóta két ízben kerestem fel a rendőrfőnököt. Szerettem volna Erikről beszélni vele, de a körülmények megakadályoztak ebben. Legfőképpen a megvilágítás zavart. Én az Erik arcát megvilágító gyertyafényeket kerestem, de a házigazdánál ezúttal csillárok égtek. Ez kedvem szegte, és nem tettem vallomást. Most meg már nincs rá időm. A Jelentés megfogalmazásán dolgozom. Erről természetesen csak a gombfutballcsapat tagjaival értekezem, hangosan ki nem mondom, nehogy valaki elgáncsolja a tervemet, vagy lekicsinylő kioktatással legyintsen: ma már nem kötelez senkit a szószóló esküje.