Irodalmi Szemle, 1992
1992/4 - KEREKASZTAL - Folyóirat a lőporos hordón
Folyóirat a lőporos hordón csehszlovákiai magyar írókban: hogy ha én csehszlovákiai magyar író vagyok, akkor nekem így és így kell írnom és nekem mindenképpen különböznöm kell, mondjuk egy debreceni vagy szegedi írótól, mert énnekem valamilyen csehszlovákiai magyar írói küldetésem is van. Hizsnyai Z— ...tehát nemcsak vállalt szerepem van, hanem van egy, a kisebbségi lét által predesztinált szerepem is. Igen ám, csakhogy mi itt irodalomról beszélünk, amelyben — bár a helyzet már régen kialakult — még a mai napig sem "történt” semmi pontosan körvonalazható sajátságosság, és mégis elvárjuk ettől a helyzettől, hogy megkülönböztessen minket. Az irodalom úgyis megkülönböztet mindenkit; ha akarnék, sem tudnék ugyanolyan lenni, mint más. Viszont van az irodalomnak — a művészi irodalomról beszélek — mindig egy olyan legbelsőbb, és biztos vagyok benne, hogy legfontosabb rétege is, ami az alapvető, a végső kérdéseket érinti, a lét kérdéseit. Ezek viszont nemcsak hogy nem kisebbséghez, vagy többséghez kötöttek — ezek még nyelvhez sem igazán kötöttek. Na, ezt a réteget, ezt a legfontosabb, legbelsőbb réteget hiányolom én az úgynevezett csehszlovákiai magyar irodalomból. Tehát nem az a probléma, hogy miről szól ez az „irodalom”, hanem az a probléma, hogy miről nem szól emellett. Tőzsér Á.: — Meg kell különböztetnünk az Irodalmi Szemlét és a szlovákiai magyar irodalmat. Egészen ez idáig az Irodalmi Szemle és a szlovákiai magyar irodalom egyet jelentett. A magyar irodalmi élet viszont 89-től egyre inkább egységesedik, a határok légiesülnek, s most én már nem merném állítani, hogy az Irodalmi Szemle kizárólagosan a szlovákiai magyar irodalom fóruma. Van tehát egyik oldalon az Irodalmi Szemle, amelynek kutya kötelessége lenne a magyar irodalmi folyóiratok együttesében egy sajátos arculatot kimunkálni, tehát bizonyos értelemben sajátos iskola lenni, és vannak másik oldalon a szlovákiai magyar irodalom képviselői, akik majd aszerint, hogy milyen formai törekvésekhez érzik magukat közel, majd megkeresik fórumaikat és érvényesítik vagy nem érvényesítik a maguk kisebbségi életszemléletét. Domokos M.: — Itt fölmerült az irodalomnak a hídszerepe. Mit gondoltok erről, mit tapasztaltok ezzel kapcsolatban? Hizsnyai Z— Én a hídszerepről is megírtam már a véleményemet... Sok csehszlovákiai magyar irodalmár nem ismer személyesen egyetlen szlovák írót sem, de még szlovákul sem tud annyira, hogy eredetiben olvashatná irodalmi műveiket. Viszont Magyarországon is számos olyan írót ismerek, aki fordít és szoros kapcsolatokat tart fenn külföldi irodalmárokkal, úgyhogy ez a hídszerep mint eleve elrendelés nem létezik az irodalomban. Persze bárki tehet ilyen irányú vállalást, na de ha valaki fölvállalja a közvetítést, akkor ő nyilván fordító lesz, ha egy lap vállalja fel, akkor pedig ezáltal megszab önmaga számára egy sajátos profilt. Semmi mítosznak ebben helye nincs. Ez racionális kérdés. Egy olyan célkitűzés, amit, ha akarunk, bárhol a világon meg lehet valósítani.
