Irodalmi Szemle, 1992

1992/1 - Széky János: A járkáló (regényrészlet)

A járkáló

— A jó kurva anyádat — mondta a szomszéd. — Hogy mennél vissza, ahonnan jöttél. A kocsmáros ekkor fogott egy konyharuhát, bevizezte a mosogatócsap alatt, előjött a pult

mögül, és megtörülte Domby arcát. Lehajolt kissé, bal tenyerét Domby göndör hajára szorította, mintha gyereknek adna be orvosságot, s a szájába próbálta tölteni a szeszt. Domby megrándult, fújt egyet, elfordította fejét.

— Mi bajod ezzel a sráccal?

— Megajándékozott.

Ezt még hallotta Domby, de közben lefelé tartott kényelmes hatvannal a szerpentinen

— ágyékában csönd —, baloldalt, a hegy lábánál, messze lent kéken gyűlő ködből olyan felhő szállt föl, időre merőlegesen, amilyet Rusz Bandi láthatott volna ötödik születésnapján, ha tudta volna, hogy ez ötödik és születésnap. Komor a felhő, és hatalmas, mint a verés, úgy látszik, most már végképp fönnmarad, ma sem lesz könyörület, öregapám tenyeréről nem tűnik el a kékes folt, gyerekgyomorból a reggeli rántottleves, kenyér és gánica nyomása, GÖRCS RÁNGASSON ÖSSZE, KÖLÖK, A FÉREGFENE DÖGLESSZEN MEG, és mégis, hol mászna gyönyörűbb szarvasbogár, mint itt, ahol a kis lábnyomok átmetszik egymást a porban? — Itt a túró, eladó! Ki veszi meg? — Fehér szoknya lebben a barna láb fölött, egyszer hátulról látja az izmocskákat, amikor a leány futásnak rugaszkodik, egyszer elölről a világító, csont fölötti bőrt, amikor a leány visszaérkezik, és azt kiáltja: Nyertem!... Ül a fűzsombékon, és a szagról is tudja, hogy ez a Papagáj-rétnek a három tölgy felőli vége.

És ilyenkor nem érheti veszély, amíg csak háta mögött, a sebhely mögött, a faluban delet nem harangoznak.