Irodalmi Szemle, 1992
1992/4 - DUBA GYULA: Halál hajnalban (regényrészlet)
DUBA GYULA Tušinsky úrral elkésve indultak a hajnali műszakra. Hétfő volt, új hét kezdete. Az esztergályost meglátogatta a felesége, szokásosan elátta szalonnával, töpörtyűvel, házi kenyérrel, és vasárnap éjszakára is nála maradt. Gál álmából felriadva, néma mozdulatlanságba dermedve hallgatta piciny suttogásukat, gyorsuló lélegzetvételüket és halk, puha sóhajaikat, a megszokott kora hajnali időben szeretkeztek. Tušinsky úr ragaszkodott a hajnali szeretkezésekhez, s ezzel láthatóan a feleségének is kedvére tett. Szolid, jámbor asszonykája volt, de a jelek szerint tüzes és vágyakozó! Azon a hajnalon azonban a szeretkezés miatt elkésték a felkelést és öltözést. A völgyben sűrű köd ült, és csípős hegyi szél fújt — a Garam mentén nem fúj a szél, ha nagy, gomolygó felhőkben úszik a köd a tájon, morogta magának elégedetlenül Gál —, a nekivadult szél arcukba csapkodta, nyakuk közé zúdította a ködtömeget. Tušinsky úr hallgatagon elől loholt, bizonyára lelkiismeret-furdalást érzett a késést okozó vágyai miatt, míg Gál lépésnyi távolságra mögötte, némán követte. Gondtalan, kedélyes beszélgetésre nem volt alkalmas az idő. Nem szívesen késtek el a műszakról, Tušinsky úr a pontosságot és megbízhatóságot szakmai minőség kérdésének tartotta. A fegyelem és pontosság a jó szakember alapvető természete! Gál pedig viszolyogva elképzelte, ahogy a portán az üzemi őrök gúnyosan megnézik majd őket, ahogy a jelenléti lapjukat lepecsételik a nagy órán, fejüket csóválják, és talán megjegyzéseket tesznek; ilyenkor az órára szerelt pecsételő szerekezet magányos csendülése mintha csúfolódna velük. A legjobb számítások szerint is legalább húsz perccel később érkeznek a II. csarnokba. Mišo Hulvát kurva csavargónak nevez, gondolta keseregve Gál. Keskeny bekötőúton haladtak, és a gyárba vezető betonúitól már csak néhány méterre lehettek, amikor a csarnokok irányából tompa fényű, gomolygó ködökbe burkolt teherautó robogott el előttük a közelben. — Hallottad? Mintha kiáltott volna valaki! Počul si...? — kérdezte hátrfordulva Tušinsky úr. Néhány másodperc múlv-' kiértek a betonútra, szürkeségbe veszni látták az elrobogó gépkocsi hátsó, vörös fényeit. Siettek a gyár felé. — Hallottam valamit — válaszolta Gál —, de nem kiáltást, inkább nyögésnek tűnt fel, s mintha valami tompán puffant volna! Puha, tompa puffanást hallottam. Ebben az átkozott ködben azonban minden bizonytalan! Megfojtja ez a sűrű massza a hangot is! — Akár fél órát is késhetünk — dohogott a másik —, nem szeretem az ilyen munkát. Gál erre nem válaszolt, magában dühöngött. Hát ki okozta, te túlokos? Szeresd a feleséged éjszaka, amikor a normális, rendes emberek ölelkeznek! Fortyogott magában, bár tudta, hogy nincs igaza. Tušinsky úr miatta rendezkedett be a hajnali ölelkezésekre, bizonyos akart lenni afelől, hogy Gál mélyen alszik, először mindig hallgatózik, azután kezdi simogatni asszonyát. Persze, jóindulatú, de meddő igyekezet! Ha alszik is Gál, biztosan felébred és mindent hall, bár semmit nem lát. A képzeletére van hagyatva,
