Irodalmi Szemle, 1992
1992/1 - Széky János: A járkáló (regényrészlet)
A járkáló megpróbálkoznak másutt; de az egyikük arra ébredt, hogy ha most nem cselekszik, végleg elröpül a nagy esély. Különben is jobb, ha barátnőjét egy lépéssel megelőzi. Elment, és éhgyomorra lefeküdt annak a rendezőmanusnak. No, az másnap behívatta mind a két husit. Megmondta, hogy ez csak próba volt: a szerepre olyan nő kell, akiben türelem lakik és tisztesség. Szóval nyert a rendesebbik lány. Fél percig látni is lehet a filmben. A címére már senki nem emlékszik. Viszont a forgatáson belészeretett egy szélhámos asszisztensbe, aki összevissza félrekefélt, és nem adott neki semmit a tripperen kívül. Soha nem lehetett gyereke, és megutált minden filmes kavarást. Közben felbukkant Pesten egy alpakaöltönyös amerikai pornómilliomos. Érdeklődött ennél a rendezőnél, nem szállítana-e neki jutalék ellenében statisztákat. A rendezőnek meg eszébe jutott, hogy van ez a laza kis lotyó, aki egy félperces szerepért fapofával széttette a lábát, nem nagy szám, ez való neki, menjen Amerikába Isten hírével. Ment is, de ott olyan ügyesen tette-vette magát, hogy csakhamar jólnevelt filmekben is folléptették. Befutott a maga módján, gazdag emberhez ment feleségül, ma jólétben és boldogságban él. Úgyhogy a rendező végül egyik lányt se csapta be. Ilyesmiket hordott össze Vellai. Tulajdon egyetlen lányának. Aztán a tizenegyedik napon, a strand büféjében, kutyafuttában: Egy ember megnősült, nagyon féltékeny a feleségére, megkésel valakit miatta zárszámadáskor. Leül tíz évet. A felesége persze felmond. Kiszabadul, nincs pénze, lop, megint lecsukják. Megint kiszabadul, csavarog az országban, egy dunántúli városban bemegy a zöldségeshez, vesz egy kiló paradicsomot. Jól megnézi magának az eladólányt. Az is megnézi őt: milyen furcsa, viharvert arca van ennek a férfinak. Milyen vad a szeme. Nem érti, miért, de szörnyen tetszik. Az ürge összeszedi magát, fölszedi a lányt, nem is erőszakoskodik vele, nem is muszáj, örül a jódolgának. Kinn az erdőben veszi észre a csaj lapockája fölött az anyajegyet. Hoppá, de ismerős. Kérdezősködik, de nincs mese: úgy ám, ez a saját lánya. Rögtön meg is mondja neki. A lány először idegösszeroppanást kap, alszik két héten át, de a végén belenyugszik. Úgy maradnak. — Nyolc óra után öt perccel elérkeztünk vitaminjátékunk döntőjéhez. Nem is tudom, hogy újból köszöntsem-e önöket, mondjam-e azt, hogy ”üdv”, mert az újbóli ”jó estét kívánok” harmadik alkalommal már nem ildomos, de azért jó estét kívánok, kedves Tamara és Gábor. — Domby újabb cigarettát taposott el. Sok mindent tudott Vellai, csak azt nem, hogy a férj az egyik szerencsétlennek a fia, akit ő juttatott börtönbe — tizenkétezer forint fondorlatos eltüntetésével. Bosszúból valamiért. Vagy csak mulatságból. A fiúnak olyan közönséges neve volt, nem tűnt föl Vellainak. Mármost a fiú rendes is volt, meg okos is, de gyáva is, és tudta, hogy Vellait meg nem ölheti—mert kiderül —, föl nem jelentheti — mert a gonosz visszavághat —, tehát valami ravasz bosszút kell kiagyalnia. Két héten át agyalta, agyalta, közben semmit sem árult el Évának. A tizenharmadik napon Vellai megszólította lányát, és mindent elmondott neki. Dehogy volt ő Mexikóban. Különben Amerikában se. Valami diplomata ismerősével — biztosan egy kémmel — adatta föl Vellai-Frater néven a csomagokat. Azt gondolta, jól jöhet neki valamikor a gyerek. Éva se szólt egy mukkot se az urának, csak amikor legközelebb szeretkeztek, hirtelen sírva fakadt, ömlött a könnye, és utána hazudott. Ott éltek egymás melíett, ők ketten, a gyerekük és a szörnyű titkuk. Mikor a fiú végre kiderítette Vellai címét, elindult egy tőrrel meg egy vídiás üvegvágóval, hogy először is tönkretegye a gazember kocsiját. Akkor Ford Angliája volt. Csak arra nem számított a mérnökgyerek, hogy éjjel-nappal kicsi karatés fiúk és lányok teljesítenek őrszolgálatot a
